Két hete egy görög szigeten - Blogbejegyzés

Több mint két hete vagyunk a szigeten, általában ennyi idő után búcsúzik az első turista. Mármint az, akit megszoktunk, hogy itt van, hogy velünk éli a tengerparti hétköznapokat. Egymásra nézünk és örülünk, hogy mi még maradunk. Hogy ez nem csak egy kéthetes nyaralás, hogy nem kell hazamennünk, mert az otthonunk ott van, ahol nyár van, ahol meleg van, ahol tenger van, ahol szél van, ahol wifi van.

Sós vízből főzünk

Bár még nem jártuk be a szigetet és nem tettünk meg nagyobb távokat sem, mégis másmilyen, mint egy kontinensen lévő kisváros. Ha boltba szeretnénk menni, két lehetőségünk van, a közelebbi Antiparoson, a velünk szemben lévő szigeten van – ide komppal tudunk elmenni –, a távolabbi célpont pedig a mi szigetünk – Paros – kikötővárosa, Parikia, ahova biciklivel negyed óra-húsz perc alatt juthatunk el.

Megjártuk már mindkettőt, a két hét alatt nem is számoltam hányszor. Mivel kocsink nincs, csak annyit tudunk vásárolni, ami két hátizsákban elfér – persze ez sem kevés, de az ivóvíz megszerzéséhez már segítségre szorulunk. Segítség persze akad, csak egyeztetnünk kell a főbérlőnkkel és kocsival elvisz minket Parikiába. Merthogy természetesen itt sem iható a csapvíz. A főbérlőnk a főzést sem javasolta vele, úgyhogy eleinte kicsit megugrott az ivóvíz-fogyasztásunk, de a többi kite-oktató felvilágosított, hogy a vizet a tengerből nyerik, szóval ha azzal főzünk tésztát, rizst vagy levest, tegyünk bele kevesebb sót. Mivel ők is életben vannak még, mi is kockáztattunk, Thaiföldön is iható a forralt víz, miért lenne itt másképp. Jelentem, még élünk! A zabkása és tea esetében persze maradtunk a sótlan ivóvíznél, de ezzel lényegesen tovább húzza az a hat zsugor víz, amit első alkalommal hazahoztunk.