"Hálás vagyok a rengeteg mosolyért" - Utazás a csodavilágba
Mi kéne és mi az, ami nem?
Nem hiányzik a wii-m, nem hiányzik a huszonöt pár cipőm, a tizenkétféle körömlakkom, a könyveim nagy része, a sok megunt cucc, amire kezdetben úgy tekintettem, hogy muszáj megszereznem.
Öt hónap sok idő, de ha most hazamennénk, úgy érezném, kevés volt. Még úgy is, hogy néha már nem tudom, mit egyek, mert csak a túrós csusza jár a fejemben. Pirított szalonnával, túróval, tejföllel kicsit összesütve, majd meglocsolva még egy adag tejföllel. Hiányzik a hagymás-sajtos-kolbászos tojásrántotta, uzsonnára a vaníliás túrókrém. Annyira hiányzik, hogy úgy képzelem el, hogy még mazsolát is szórnék bele, pedig gyűlölöm a mazsolát. Elképzelem, ahogy egyesével kipöckölöm a túrókrémből a kis szétázott mazsoladarabokat. Külön örülök, hogy épp gasztro-tematikájú tervet kell összeraknom. Az almás-pite, a kókuszos-csokis zabcookie, amit mindig szinte még melegen ettem, mert nem lehet kivárni, hogy kihűljön. A vasárnap délelőtt, amikor álmosan a turmixgépbe ütöttem két tojást, két banánt és két kanál rizslisztet, hogy aztán mini banánpalacsinták készüljenek (Igazából ezt pont itt is meg lehetne csinálni, rövidtávú terveim közt szerepel megtanítani a szállás alatt lévő menza szakácsának).
De örülök, hogy végül hat hónapos vízumra neveztünk be. Örülök, amikor reggel álmosan meglátom a napsütést. Amikor hajnali fél hatkor arra ébredek, hogy a monkok a szemközti kolostorban imádkozni kezdtek (ki van hangosítva, így az egész környék hallja). Boldog vagyok, amikor jövök lefelé a partra és útközben a motoros taxisok a megszokott helyükről integetnek (egyetlen egyszer nem taxiztunk velük, csak naponta járok azon az úton, ahol ülnek). Vagy visszafelé, amikor az út mellett lévő reggae bárból köszönnek felénk. Az első alkalommal, amikor ide betértünk, a pultos (vagy tulaj) kezet nyújtott és bemutatkoztunk egymásnak. Egy apró gesztus, amitől ismerőssé váltunk egymás számára. És ettől ugyan nem emlékezett a nevünkre, de mégis olyan betérni, mintha ismerőshöz mennénk. Hálás vagyok a rengeteg mosolyért, az emberek közvetlenségéért és közben néha eszembe jut egy kérdés: ha hazamegyek és megszokásból rámosolygok egy vadidegenre, vajon beszól, megver, vállat ránt vagy visszamosolyog. És nem számít, meg fogom tenni, már csak megszokásból is.
Oldalak
Hasonló cikkek
