Bye-bye Thaiföld, hello Budapest!

Úton hazafelé

Dubaj felé közeledve látom a képernyőn, 4 perc múlva leszállunk. 4 percet alszom még. Bedagadt a lábam, rángatózik, ahogy megmozdítom. Megkeressük a budapesti járat kapuját és átalusszuk a következő három órát, miközben lassan visszafolyik a lábunkból a vér. Mire indulni kell, már fel tudom venni a cipőm anélkül, hogy kikötözném. A budapesti gép kisebb, reggel nyolc körül hagyjuk el a repteret. Félálom, ébrenlét, második reggeli (az előző járaton is kaptunk egyet), félálom. Törökország légtere felett gyönyörködünk a hósipkás hegycsúcsok látványában, majd egy pillanatra megrázkódik a gép és lehúzom az ablaktakarókat. Úristen, de magasan vagyunk, nem merek lenézni többet! Persze tudjuk jól, hogy minden rendben van és minden rendben lesz, de 38000 láb magason néhány percre megijedni talán belefér.

Egy hónapig itthon

A reptéren anyukám vár minket, Welcome Back! felirattal a kezében. Budapesten vagyunk, de nem hiszem el. A Moszkva téren járok, de szürreális az egész. Mindenki magyarul beszél körülöttem. Hazavisszük a párom, majd engem is. Elkezdek kipakolni a bőröndből, nagyjából tízszer annyi ruhám van, mint amennyit magammal vittem. Az agyam ébren van, de gondolkozni alig tudok. Pakolok és pihennék már, mégis éjfél lesz, mire elalszom. Fázom és komolyan elgondolkozom rajta, hogy bekapcsolom a fűtést, de végül a takaró alá bújok. Már nem is emlékeztem, milyen takaróval aludni. Az ágyam puha, szinte magába ölel a paplannal együtt. Egy hónapot itthon leszünk.

Rántottát eszünk, magunkra főzünk, futunk a parkban, talán kájtolunk a Balatonon, találkozunk a barátainkkal, falat mászunk, szinte nincs annyi idő, ameddig megszoknánk, hogy itt vagyunk.

Ha tetszett a bejegyzés, nyomj egy lájkot vagy olvasd el az előzőt is: Hámozz mangót egyszerűen! Mutatjuk a trükköt

Leadfotó: iwc.com