„Mit lehet abban elrontani – hát rengeteg mindent” - Duplainterjú Ács Fruzsinával és Tóth Szabolccsal

Szabolcs, nálad mit szóltak a pályamódosításhoz?

T. Sz.: A családom különösebben nem örült neki, sőt, úgy gondolom, hogy még ma is reménykednek abban, hogy visszatérek a tanult szakmámhoz. Végső soron azt hiszem, elfogadták a választásomat. Látják, hogy sikereink vannak, a közönség szeret minket. A barátaimmal könnyebben ment a dolog. Őket talán az lepte volna meg jobban, ha maradok az építész pályán.

Van valamilyen bevett szokásotok, aminek segítségével készültök a fellépésekre?

Á. F.: Egy kellemes 10.000 lépést biztos megteszek egy helyben színpadra lépés előtt. Van bennem ilyenkor izgalom rendesen, úgyhogy próbálom kimozogni, kiugrálni. Otthon van a falamon egy kis műanyag kosárpalánk, abba szoktam dobálgatni, ha szövegírás közben elhagy az ihlet. Akkor igazi művésznek érzem magam.

T. Sz.: Van egy furcsa szokásunk Ferivel, amivel rendszerint megdöbbentjük a szervezőket. Előadás előtt feldobunk egy pénzérmét, megnézzük, hogy fej vagy írás, majd bólintunk egyet. Mikor a szervezők megkérdezik, hogy mit döntöttünk el így, azt szoktuk mondani, hogy azt, hogy fellépünk, vagy hazamegyünk. Persze ez a szokás arról szól, hogy melyikünk kezd először beszélni a színpadon.

Ha lehetne egy kívánságotok, mit kívánnátok magatoknak?

Á. F.: Hogy végre beletaláljak a kosárhálóba, vagy inkább azt, hogy felszabadultan tudjak „jelen lenni” a színpadon. Mert ha nyugodtan tudok ott lenni, és élvezem, amit csinálok, akkor fogja magát a közönség is a legjobban érezni, és ez a lényege ennek az egésznek.

T. Sz.: Azt kívánnám magunknak, hogy a rajongóink ne öregedjenek el velünk, hanem lehetőség szerint fiatalodjon, és mi is megmaradhassunk olyan fiatalosnak, mint amilyennek gondoljuk magunkat.

És egymásnak?

Á.F.: Azt, hogy maradjanak ilyenek 90 éves korukban is. Volt szerencsém vendégszerepelni az önálló fellépésükön és minden kezdőnek kívánok egy ilyen élményt. Olyan szeretettel fogadtak a színpadon, amit nem is mertem remélni. Nagyon remek és tehetséges emberek, nem véletlenül szereti őket a közönség már régóta.

T. Sz.: Azt, hogy Fruzsina mihamarabb érje el azt a pontot, mikor a közönség már jól ismeri, és ha elmegy valahova fellépni, tudják az emberek, hogy nagyokat lehet nevetni a műsorán. Én már tudom, hogy így van, de emlékszem még azokra az időkre, mikor a pálya elején voltunk és nem felejtettem el, mennyit kellett dolgozni azért, hogy pozitívan fogadjanak a nézők. Nagyon tehetségesnek tartom Fruzsinát, akinek remek ötletei vannak, és úgy érzem, a pályán fog maradni!

"Arról beszélek, ami engem érdekel" – Kőhalmi Zoltán a Showder Klub felvételekről mesélt

November 14-én és 28-án ismét Showder Klub felvétel lesz – naponta kettő. Az RTL csatornáin régóta nagy sikerrel futó produkcióban találkozhatsz kedvenceiddel éppúgy, mint szárnyukat most bontogató humoristákkal. Ezt mesélte Kőhalmi Zoltán!

Oldalak

Video Ha ezt csinálja a mobilod, éppen most lopják az adataidat
Lifestyle
Az Oroszlán nagy áttörést érhet el az életében. Napi horoszkóp.
Fashion&Beauty
Angelina Jolie fantasztikus estélyit választott a 2024-es Golden Globe-gálára: a színésznő minden jelenlévőt lenyűgözött, pompás megjelenését pedig egy jó darabig még biztosan emlegetni fogjuk.
Egészség
Lehet nem is figyelsz rá, és rutinból mosod a fogad, de ilyenkor jönnek elő azok a hibák, amik hosszú távon meg fogják bosszulni magukat.
Fashion&Beauty
Szeretnél az új évben egy kis frissességet és merészséget vinni a stílusodba? Idén télen nem csupán a sötét árnyalatok és a klasszikus darabok kerülnek előtérbe. Itt az ideje, hogy felfedezd a fehér...
Sztárok
Hajnal Bettina hiába lett a 2023-as Nagy Ő győztese, Jákob Zoltánnal később szétmentek, és a következő párjával sem maradtak együtt túl sokáig.
Lifestyle
Elképesztő, hogy milyen messzire tudnak elmenni az internetes bűnözők, hogy megszerezzék a Windows felhasználók adatait.