Beliczai Balázs: Nem szeretek szerepelni!
A Dumaszínház oszlopos tagjaként többféle produkcióban szerepelsz.
Rendszeresen közreműködöm a sztenderd (négy fellépős) dumaszínház esteken, emellett van önálló estem, de részt veszek olyan felállásban is, amikor a kétrészes műsor egyik felvonása az enyém, a másik pedig egy kollégámé. Ehhez jönnek még a privát, a zártkörű rendezvények, úgyhogy a változatosság maximálisan biztosított, és mindegyik változatnak megvan a varázsa, a maga kihívása. Közben pedig folyamatosan keresem azokat az fogásokat, elemeket, lehetőségeket, amikkel újabb színt vihetek a produkciómba, amikkel még egyedibbé tehetem azt.
Az eddigi pályád során melyik volt a legérdekesebb, vagy legemlékezetesebb helyszín, ahol felléptél?
Egy szálloda megnyitóján az volt a koncepció, hogy minden szobában másfajta műsor szórakoztassa a vendégeket. Az egyik szobában én léptem fel, a mellettem lévőben egy swing zenekar játszott, míg a másik szomszédomban egy rulett asztalt állítottak fel. A közönség folyamatosan cserélődött: volt hogy hárman ücsörögtek nálam – a kanapén egy házaspár, a fotelben pedig egy idős bácsi, mindhárman kedvesen mosolyogtak, láthatóan élvezték a produkciót –, de olyan is volt, hogy tizen jöttek, és akkor máris telt házunk lett... Igazán emlékezetes, mondhatni rendhagyó alkalom volt, az biztos.
A szabadidődben hogyan kapcsolódsz ki?
Klasszikus zenét hallgatok, ami mindig megnyugtat, és maximálisan feltölt. Az olasz operák a kedvenceim. Vagy olvasgatok: elsősorban ismeretterjesztő tényirodalmat, memoárokat, művészek életrajzait, művelődéstörténeti anyagokat, ezek érdekelnek főleg. Emellett hobbi szinten zongorázom, ami megint csak tökéletesen kikapcsol.
Főállású nevettetőként a családodban, a baráti és az ismeretségi körödben te vagy az ügyeletes mókamester?
Civilben nem szeretek szerepelni, a középpontban lenni. A való életben inkább megfigyelek, „fejben jegyzetelek”, és igyekszem minél nagyobbat meríteni az engem érő benyomásokból, élményekből. A színpadon kiélhetem minden szereplési vágyamat, úgyhogy a magánéletben szeretek inkább visszafogott lenni, és kerülöm a feltűnést.
Lájkold vagy oszd meg, ha te is szereted a Dumaszínházat és Beliczai Balázst!
Dombóvári István nemrég új szerepben is kipróbálhatta magát - klikk és megtudod, tetszett-e neki!