Odacsukott babakocsi, tuskó utasok - Kalandok a BKV-n anyaként
Utas 2: „Mit hátráltatsz, mi?”
A harmadik meg, látva, hogy meg kell kapaszkodnom felszállás közben, egy hangos „Jaj, nem igaz már!” felkiáltással, eszelős módjára szaladt a második ajtóhoz. Mert van egy ilyen típus is. Így utólag kérek elnézést e tábor azon tagjától, aki előtt babakocsival próbáltam fellépni a buszra. Tudom, szemtelenség egy három hónapos gyerekkel közlekedni, ráadásul őt babakocsiba tenni. Most már bevallom, direkt azért mentem aznap oda, hogy őt bosszantsam. Képes voltam egy órán keresztül készülődni arra a négy megállónyi útra csak azért, hogy őt hátráltassam…
Utas 3: „Én azért leülnék oda!”
Szintén babakocsis utunk során találkoztam a harmadik típussal is: az „engemnemérdekel mindenképpenleülökmégakkorishaanyakadonkellátmásznom”. A megállóban egy hatvanas úr néz ki rám a szemüvege fölött, gondoltam, ez azt jelenti, menjek csak. Bár az ábrázata annyira nem volt meggyőző, de talán segít feltenni Lölőkét, ha nem boldogulnék. Valahogy elkapott a lendület, és magam sem értem, hogyan, de egy pillanat alatt fenntermettem a buszon babakocsival. Viszont elkövettem egy óriási hibát: nem tudtam egy másodpercen belül beparkolni a busz kerekesszékesek és babakocsikkal közlekedők részére kialakított helyére. Hatvanas urunk a szemüvege fölött már igen mérgesen nézett, majd taszajtott egyet rajtam, hogy ő leülne. Miután átgázolt a jobb lábfejemen, amelyen még próbáltam egyensúlyozni odapréselődve a kocsi fogójához, leült. Ő jól utazott…
Oldalak
