Dackorszak: íme, az első felvonás!
Csütörtökön még nem, pénteken már igen – nagyjából tényleg ennyi volt a dackorszakba lépés, ami Lölőnek és nekünk, Lölő szüleinek is az első. Most már tényleg nagyon kíváncsi vagyok arra, hogy honnantól is kell számítani azt az első fél évet, ami olyan nehéz?!
barizsuzsi - blogger
Olyan gyorsan nőnek ezek a gyerekek! – ennek a mondatnak sosem tulajdonítottam nagy jelentőséget egészen mostanáig. Mert tényleg az van, hogy csak nézem és nézem Lölőkémet, és már nem egy kisbabát látok, hanem egy kisgyermeket. Egy csodaszépséges, boldog, már grimaszolós, szemöldökét ráncoló, nemtetszését is egyre gyakrabban kifejező, mérgében földre boruló, igazi minden lében kanál kisasszonykát. Annyira hihetetlenül hálás vagyok azért, hogy láthatom a kis lelke (és természetesen a teste) változásait, és hogy egyáltalán ezúttal anyaként lehetek mindennek a részese. Különleges korszak ez mindannyiunk számára: amilyen csodálatos dolog tudni azt, hogy rendben fejlődik a csemetém, nem tagadom, olyan nehéz is ez az időszak.
Még csak most kezdődik
Tudom-tudom, hogy még nem vagyunk a közepében, de már most érzékeljük Lölő önállósodási törekvéseit, látjuk, ahogyan egy pillanat alatt elönti a pulykaméreg, és azért már vannak „csakazértis dolgai” is. Szóval, ha szolidan ugyan, de tényleg elkezdődött a dackorszak első felvonása. Most már a mimikája, és úgy általában, a csöppem testbeszéde is az érzelmeiről árulkodik. Pontosan tudom, hogy mikor készül levenni a lábamról, teljesen kifejező az arca (és a hangja), amikor begurul, sőt, még a járása is határozottabb, ha „rendet kell vágnia”. Szóval, most már tudjuk, hogy Lölőkénk mikor AKAR. Annyira édes, amikor a szemöldökét összehúzva haragszik és annyira cuki, amikor még a kezét is úgy teszi a tányérja mellé, hogy eszünk ágába se jusson megetetni őt. Majd ő, hiszen ő már EGYEDÜL is tud mindent.
Oldalak
