G.w.M. Kulcsár Edina fogyásáról: "Sokat kardiózunk" - Interjú

Kulcsár Edina a Femcafe.hu-nak adott interjújában örömmel mesélt többek között az új vállalkozásáról, de elárulta bomba alakjának titkát is.

Ők voltak a legviccesebb és legboldogabb pár a rendezvényen

Közös interjút adott a 2025-ös Glamour Women of the Year gálán G.w.M. és Kulcsár Edina: szó volt a női vezetőkről, kedvenc könyvről, zenei karrierről, valamint természetesen az egykori szépségkirálynő csodás alakjáról is, hiszen nem lehet szó nélkül elmenni amellett, mennyit fogyott az elmúlt hónapokban gyermeke születése után Edina. A szerelmesek egyébként a laza, vagány eleganciát képviselték a rendezvényen, és remekül mutattak egymás mellett, valamint láthatóan meglehetősen jól is érezték magukat, hiszen boldogan viccelődtek és évődtek egymással. "Nemrég becsatlakoztam a Női Vezetők vállalkozásba, aminek nagyon örülök, és nagyon nagy megtiszteltetés ért azáltal, hogy felkértek rá, úgyhogy azonnal igent mondtam, mert abszolút közel áll a szívemhez ez az egész. Azon leszek, hogy a jövőben átadjam majd ennek a szeretetét mindenki számára" - válaszolt kérdésünkre Edina, akinek férje hozzátette, ha valaki alkalmas erre a feladatra, az a párja. "Nagyon büszke vagyok rá, én azt gondolom, hogy ha női vezetőkről beszélünk, akkor aki erre igazán alkalmas, az az én drága szerelmem, ez a csodálatos asszony, Kulcsár Edina, aki már Varga Edina, de nekem csak szexi állat" - poénkodott a rapper. Az eseményre egyébként a sztárvendégek többsége elhozta a kedvenc könyvét is, és bár Edina otthon felejtette, azért elárulta, hogy A Titok című könyv a favoritja már jó ideje: "16-17 éves koromban olvastam el, és nagyon meghatározta az életemet. Sokat köszönhetek annak az életszemléletnek, és valahol a Női Vezetőkhöz is kötődik ez a felfogás, úgyhogy nekem az életem abból áll, amit ott olvastam". A csinos üzletasszonyt aztán fogyásáról kérdeztük: "Október volt, amikor elkezdtem jobban odafigyelni, nyilván az étkezés és az edzés is nagyon fontos volt számomra, és azóta is próbálom ezt tartani" - árulta el Edina, majd G.w.M. megjegyezte, azért együtt, közösen sokat kardióznak, azért is sikerült visszanyernie a szépségkirálynőnek bomba alakját. Íme, a teljes interjú:

Leadfotó: Femcafe.hu

Oldalak

Video Élénk színek, merész minták: Íme a 2025-ös divattrendek
Video Player is loading.
Current Time 0:00
Duration -:-
Loaded: 0%
Stream Type LIVE
Remaining Time -:-
 
1x
    • Chapters
    • descriptions off, selected
    • captions and subtitles off, selected
      Hirdetés
      Sztárok
      A Netflix új, nagysikerű tévésorozata, a Kamaszok (Adolescence) kreátor-forgatókönyvírója, Jack Thorne is aláírta a petíciót, melyet támogatói azt kérik, hogy a szülők ne vegyenek okostelefont 16...
      Sztárok
      Mióta Meghan Markle a brit királyi család tagja lett, a világot egyre jobban foglalkoztatja, milyen ember is ő valójában, ami nem csoda, hiszen egyes, a hercegnével kapcsolatos felmerült állítások...
      Lifestyle
      Most kiderül, hogy mennyire vagy művelt történelemből: ha mind az öt kérdésre tudod a választ, akkor minden kétséget kizáróan egy valódi profival van dolgunk, ha azonban nem megy elsőre a kérdések...
      Lifestyle
      Húsvét táján mindig megnövekszik a tojás iránti kereslet, aggodalomra azonban semmi ok, ellátási problémával az idei esztendőben sem kell számolni, viszont ennek ellenére sem ajánlatos az utolsó...
      Utazás
      Az ország számos pontján észlelték az elsőre megmagyarázhatatlannak tűnő jelenséget, amit a budapesti Városligetben és Piliscsabán is lefotóztak a szemfüles bámészkodók.
      Sztárok
      Nemrégiben megkezdődött a 76 esztendős Gérard Depardieu zaklatási pere. A vád szerint a színész 2021-ben, A zöld redőnyök című film forgatása során molesztált két nőt.