Lifestyle

Fiatal női vezetőként a csúcsra – Domozi Emília útja a siker felé

A felelősség vállalása, a folyamatos fejlődés iránti vágy és a csapat erejébe vetett hit voltak azok a pillérek, amelyek segítették Domozi Emíliát, hogy fiatalon egy sikeres vállalat élére kerüljön. Emília egy olyan szakmában vált elismert vezetővé, ahol a rugalmas és gyors döntések, a hosszútávú stratégia és az innováció külsőségeiben gyakran egy férfiak által dominált világban kellett helytállni. Elhivatottságának és vezetői szemléletének köszönhetően a SiBO Kft. meghatározó szereplővé vált a csomagolástechnikai piacon.

Hogyan indult a pályafutásod a csomagolástechnikai iparban?

A pályafutásom nem a klasszikus módon indult. Közgazdászként, logisztikai szakirányon végeztem, tanulmányaim alatt már ezen a területen dolgoztam. Gyakorlati tapasztalataim hamar rávilágítottak arra, hogy a valós piaci helyzetek és a tankönyvek között óriási a különbség. Ezért döntöttem úgy, hogy valós munkatapasztalattal megerősítve szerzem meg a tudásomat.

1998-ban csatlakoztam a SiBO Kft-hez, amely akkor mindössze 5-6 fős volt. A dinamikus fejlődés lehetősége hamar kirajzolódott előttem, és aktív részt vállaltam a folyamatok építésében. 2006-ra, amikor kineveztek cégvezetőnek, a legnagyobb kihívás már nem az volt, hogy egy kis csapatban mindenki más munkakörét ismerje, hanem hogy egy közép- és nagyvállalati szintű struktúrát hozzunk létre.

Hogyan sikerült egy stabil, elkötelezett csapatot felépítened és mi a vezetői filozófiád?

Egy szervezet akkor működik hosszútávon sikeresen, ha a csapat egységesen, elhivatottan dolgozik egy közös célért. Az évek során meggyőződtem arról, hogy a kulcsemberek megtalálása és hosszútávú motiválása döntő tényező egy cég sikerében.

"A legfontosabb, hogy az emberek érezzék: értékes részei egy nagyobb egésznek."

Női vezetőként az empátia kiemelkedő szerepet játszik a menedzsmentben. Egy kiegyensúlyozott munkakörnyezetet igyekeztem kialakítani, amelyben mindenki lehetőséget kap a fejlődésre. Hiszem, hogy egy sikeres vállalkozás nemcsak a számokon és a profiton alapul, hanem azon is, hogy milyen kultúra határozza meg a mindennapokat.

Az évek alatt bebizonyosodott, hogy a kitartás, a vezetői szemléletmód és az emberközpontú gondolkodás nem csupán a siker kulcsa, hanem a fejlődés és a stabilitás alapja is.

Milyen nagyobb mérföldöveket és sikereket ért el a vállalat a vezetésed alatt?

A SiBO Kft. stabilitásának egyik legfontosabb pillére a következetes pénzügyi tervezés volt. A 2008-as válságot sikeresen átvészeltük, mert időben felismertük a stratégiai gondolkodás és az előre tervezés jelentőségét. Ugyanilyen fontossággal bírt a fenntarthatósági szemlélet bevezetése. Egy korábbi polisztirol üzem helyett teljes mértékben áttértünk a hullámpapír-alapú csomagolásra, amely nemcsak környezetbarát, hanem hosszútávon fenntarthatóbb is.

Hogyan látod az iparág jövőjét?

A fejlődés nem állhat meg. A mesterséges intelligencia és az automatizáció az ipar jövőjét meghatározó területek, és fontos, hogy ezekre időben felkészüljünk. A fiatal generáció bevonása, a folyamatos tanulás és a hosszútávú gondolkodás mind elengedhetetlenek ahhoz, hogy a vállalkozások megőrizzék versenyképességüket. Az iparág sok lehetőséget rejt magában, és hiszünk abban, hogy a megfelelő képzésekkel és fejlődési lehetőségekkel hosszú távon biztosíthatjuk a szakma utánpótlását.

A saját utam pedig egy dolgot bizonyított: a vezetőség nem a pozíciótól függ, hanem attól, hogyan tudjuk inspirálni és összetartani az embereket, hogy közösen érjünk el sikereket. Ez az, amire igazán büszke vagyok.

Oldalak

Video Erre ügyelj, ha ülőmunkát végzel
Video Player is loading.
Current Time 0:00
Duration -:-
Loaded: 0%
Stream Type LIVE
Remaining Time -:-
 
1x
    • Chapters
    • descriptions off, selected
    • captions and subtitles off, selected
      Hirdetés
      Lifestyle
      Sztárok
      A Nemzet Színésze máig gyászolja szeretett feleségét, Cserhalmi Erzsébetet, aki 9 évvel ezelőtt távozott az élők sorából.
      Sztárok
      Osvárt Andrea még januárban, a saját közösségi oldalán jelentette be, hogy megszületett első gyermeke. Az újdonsült anyuka most a TV2 Tények Plusz című műsorának adott interjút, s végre szerelmét is...
      Egészség
      A sós víz vajon tényleg egy titkos csodaszer? Nos, nem árt tudnod néhány dolgot erről a különleges folyadékról, mielőtt beépítenéd a napi rutinodba, hiszen megvannak a jótékony, valamint a káros...
      Lifestyle
      Van egy olyan extra összetevő, amit ha belecsempészel mindenki kedvenc levesébe, akkor garantáltan az egész család repetázni fog majd belőle, ugyanis bár ezt a fűszert viszonylag kevesen használják,...
      Utazás
      Az esetek többségében nem kell veszélyes helyzetektől tartanod, ha szállodai szobát foglalsz magadnak, mégis van azonban néhány biztonsági óvintézkedés, amivel érdemes tisztában lenned.
      Sztárok
      Stephen Collins egészen 2014-ig a sorozatrajongók örök favoritjának számított, ám 11 évvel ezelőtt fény derült a népszerű színész súlyos titkára, mely hírnevét is megrendítette. A Hetedik mennyország...