Utazás

Kétségbeejtő, mennyivel növekedett tavaly a Nagy-Britanniába illegálisan érkező külhoniak száma

A brit belügyminisztérium szerdán ismertetett előzetes adatai szerint negyedével nőtt tavaly az európai kontinensről csónakokon, embercsempészek szervezésében illegálisan Nagy-Britanniába érkező menedékkérők száma. Az átkelési kísérletek közben történt balesetek halálos áldozatainak száma rekordot döntött. – írja az MTI.

2022-ben regisztrálták az eddigi éves rekordot

A tárca tájékoztatása szerint 2024-ben 36 816-an érkeztek a La Manche-csatornán át Franciaországból az angol partokra. Egy évvel korában 29 437-en keltek át Angliába ugyanilyen módon, vagyis éves összevetésben hozzávetőleg 25 százalékkal emelkedett tavaly a csónakokkal illegálisan átkelők száma.

Az eddigi éves rekordot 2022-ben regisztrálták: abban az évben 45 774 menedékkérő érkezett a csatornán át a brit partokra. Ahhoz képest tavaly 20 százalékkal kevesebben keltek át illegálisan Angliába.

A csónakokkal, embercsempészek szervezésében érkezők számának rendszeres kimutatása 2018-ban kezdődött; azóta több mint 150 ezer menedékkérő érkezett a kontinensről – az esetek nagy többségében Franciaországból – Nagy-Britanniába.

A londoni belügyminisztérium szerdai tájékoztatása szerint 2024-ben rekordszintre emelkedett az illegális átkelési kísérletek közben bekövetkezett halálesetek száma: a tárca adatai alapján tavaly 77-en vesztették életüket a rendszerint túlzsúfolt, felfújható, sok esetben tengeri közlekedésre alkalmatlan motorcsónakokkal történt balesetekben.

Az új kormány rögtön eleget tett választási ígéretének

Az előző, konzervatív párti brit kormány azt tervezte, hogy a csónakokkal érkező menedékkérőket a közép-afrikai Ruandába telepíti át, a jogi és parlamenti csatározások miatt azonban az áttelepítési program a Konzervatív Párt tavaly júliusi választási vereségéig nem indult el. A jelenlegi munkáspárti kormány választási ígéretének megfelelően a hivatalba lépése utáni első héten törölte a ruandai áttelepítési programot és új határbiztonsági parancsnokságot hozott létre az illegális átkeléseket szervező embercsempészek elleni fellépés céljával.

A tavaly szeptember óta működő testület tevékenységéhez jogi hátteret biztosító törvény ugyanolyan intézkedési, vizsgálati és büntetőjogi hatásköröket biztosít a szervezett bevándorlási bűnözés – mindenekelőtt az embercsempészet – ellen, mint amilyenekre a brit terrorizmusellenes törvény ad felhatalmazást a terrorszervezetek elleni fellépéshez.

Leadfotó: 123rf

Oldalak

Video Ha ezt csinálja a mobilod, éppen most lopják az adataidat
Utazás
Lifestyle
Az Oroszlán nagy áttörést érhet el az életében. Napi horoszkóp.
Fashion&Beauty
Angelina Jolie fantasztikus estélyit választott a 2024-es Golden Globe-gálára: a színésznő minden jelenlévőt lenyűgözött, pompás megjelenését pedig egy jó darabig még biztosan emlegetni fogjuk.
Egészség
Lehet nem is figyelsz rá, és rutinból mosod a fogad, de ilyenkor jönnek elő azok a hibák, amik hosszú távon meg fogják bosszulni magukat.
Fashion&Beauty
Szeretnél az új évben egy kis frissességet és merészséget vinni a stílusodba? Idén télen nem csupán a sötét árnyalatok és a klasszikus darabok kerülnek előtérbe. Itt az ideje, hogy felfedezd a fehér...
Sztárok
Hajnal Bettina hiába lett a 2023-as Nagy Ő győztese, Jákob Zoltánnal később szétmentek, és a következő párjával sem maradtak együtt túl sokáig.
Lifestyle
Elképesztő, hogy milyen messzire tudnak elmenni az internetes bűnözők, hogy megszerezzék a Windows felhasználók adatait.