Cameron Diaz visszatért, és pompásan festett: mindenkit maga mögé utasított a vörös szőnyegen

10 évvel azután, hogy az Annie című musicalt követően parkolópályára helyezte a karrierjét, Cameron Diaz végre visszatért a filmezéshez, ebből kifolyólag pedig természetesen a vörös szőnyegre is.

Tündöklő megjelenés

Cameron Diaz 2014-ben hozta meg azt a döntés, hogy félbeszakítja sikerekben gazdag pályafutását és önkéntes nyugdíjba vonul. A nagy meglepetést okozó lépést akkoriban úgy magyarázta: elérkezettnek látta az idejét az anyaságnak, a színészet pedig nem adott már neki annyit, hogy csakis a munkára összpontosítson. Férjével, Benjamin Maddennel azóta két gyermeket nevelnek: kislányuk, Raddix 2019-ben jött világra béranya segítségével, kisfiuk, Cardinal pedig idén tavasszal látta meg a napvilágot – érkezését a szülők egyébként az örömhír bejelentéséig teljes titokban tartották. A színésznő az elmúlt egy évtizedben jóformán teljesen visszavonult a nyilvánosságtól, ám amikor Jamie Foxx felkérte, hogy szerepeljen a 2025-ben debütáló Back to Action című vígjátékban, nem tudott nemet mondani a lehetőségre. Rajongói izgatottan várják, hogy újra láthassák a mozivásznon, így nem meglepő, hogy az is óriási érdeklődést váltott ki, mikor a minap megjelent egy exkluzív rendezvényen, méghozzá elképesztően csinosan. Galériánkban megmutatjuk, milyen káprázatosan festett a híresség:

Cameron Diaz a közelmúltban beszélt arról, hogy nagyon élvezte az elmúlt éveket, emellett örömmel töltötte el, hogy csakis az anyasággal foglalkozhat, azonban egy ideje kezdte már azt érezni, hogy szeretne kicsit kiszakadni a családi légkörből, így hamarosan Jamie Foxx oldalán tűnik majd fel új szerepben.
Kattints a további képekért!

Cameron Diaz számára nagyon fontos a szépségápolás, a jó minőségű sminkekért pedig egyenesen rajong: a vígjátékok koronázatlan királynője nem használ túl sok terméket, ám kedvenceihez már évek óta hűséges.

Leadfotó: Tibrina Hobson/Getty Images

Forrás: Daily Mail

Oldalak

Video Nagy 2025-ös szerelmi horoszkóp
Video Player is loading.
Current Time 0:00
Duration -:-
Loaded: 0%
Stream Type LIVE
Remaining Time 0:00
 
1x
    • Chapters
    • descriptions off, selected
    • captions and subtitles off, selected
      Hirdetés
      Sztárok
      Jennifer Lopez legjobb barátnője, Loren Ridinger megosztotta a nyilvánossággal, hogyan viszonyul valójában a Ben Affleckkel való elválásához az énekes-színésznő.
      Home&Design
      Ha merünk eltérni a megszokott világos árnyalatoktól, olyan terek születhetnek, amelyek nemcsak divatosak, hanem időtállóan szépek is.
      Lifestyle
      Egyesek számára biztosan ez a valóra vált álom - írja a TWN.hu.
      Egészség
      Azt is mondhatjuk, hogy a boltokban ez a legújabb trend, de kiderült, hogy ezek az egészségesnek hitt élelmiszerek rengeteg akrilamidot tartalmaznak, ami súlyosan rákkeltő.
      Sztárok
      Hamarosan megjelenik Tom Quinn királyi életrajzíró legújabb kötete, melyben sok, eddig sosem hallott titok mellett napvilágra került az is, milyen nem túl hízelgő ragadványnéven emlegetik Harry...
      Sztárok
      Lisa Tranel már meg sem lepődik azon, ha az utcán összetévesztik Jennifer Anistonnal – számára ez teljesen általános, hiszen jól tudja, valóban pont úgy fest, mint a Jóbarátok sztárja.