Lifestyle

Leszbikus szex, vér és erőszak: rosszullét fogta el az embereket az operaelőadáson, orvosoknak kellett a nézőtérre rohanniuk

Hosszú idő után újra bemutatták Paul Hindemith egyik korai operáját, a Sancta Susannát, melynek új, minden ízében 21. századi interpretációja rendesen megfeküdte a közönség gyomrát.

Rengetegen lettek rosszul a közönség soraiban

Paul Hindemith német zeneszerző, zenetudós (1895-1963) korai műveiben gyakran zsonglőrködött olyan - még a mai kor mércéjével mérve is extrém - témákkal, mint a halál, a gyilkosság és a szexualitás. Egyik korai operája, a Sancta Susanna éppen 100 évvel ezelőtt debütált Németországban, és már ősbemutatójakor hatalmas botrányt kavart merészsége - főként a nemiség pőre, leplezetlen ábrázolása - miatt. Most, száz évvel később újra színpadra állították az egyfelvonásos művet, de ezúttal a mű merőben új, esszenciálisan 21. századivá gyúrt verziója került a publikum elé - számolt be róla a Mirror. A produkciót október 5-én mutatták be, és a hírek szerint még hét előadást fog megérni: az utolsóra november 3-án kerülhet majd sor. Hogy ezek az előadások végül mennyi nézőt vonzanak majd, az még a jövő zenéje - hogy stílszerűek legyünk -, egyvalami azonban bizonyos: a minden szempontból provokatív opera már most megfeküdte a nagyérdemű gyomrát. Lapozz tovább, a cikk a galériában folytatódik!

Az opera, mely a hagyományos szentmise "radikális, látomásszerű verzióját" is bemutatja, egy olyan apácáról szól, aki lassacskán felfedezi a saját szexualitását. A megvalósítás azonban olyannyira szélsőségesre sikeredett, hogy 18-an rosszul lettek a nézőtéren.
Kattints a további képekért!

Tíz percre felfüggesztették az Évek című színházi előadás főpróbáját Londonban: az abortuszjelenet miatt egy férfi elájult, többen pedig rosszullétre panaszkodtak.

Leadfotó: 123rf

Oldalak

Video Élénk színek, merész minták: Íme a 2025-ös divattrendek
Video Player is loading.
Current Time 0:00
Duration -:-
Loaded: 0%
Stream Type LIVE
Remaining Time 0:00
 
1x
    • Chapters
    • descriptions off, selected
    • captions and subtitles off, selected
      Hirdetés
      Lifestyle
      Sztárok
      Sárközi Ákos nyert az Év Gasztroarca kategóriában a 2025-ös InStyle MEN of the Year gálán - a sztárséffel és festőművész feleségével, Évával a helyszínen készítettünk interjút.
      Egészség
      Gondoltad volna, hogy van egy olyan ital, amely nem tartalmaz koffeint, mégis rendkívül frissítő hatással bír, ha reggelente fogyasztod? Nos, cikkünkből most megtudhatod, mely ital ad energialöketet...
      Sztárok
      A Buckingham-palota közleményéből kiderül, hogy III. Károly a rákkezelése miatt tartózkodott az egészségügyi intézményben, ahol végül rövid megfigyelésre szorult.
      Sztárok
      Katalin hercegné és Vilmos herceg kapcsolata talán mégsem olyan felhőtlen, mint ahogyan eddig gondoltuk? Mint kiderült, a trónörökös olykor heves érzelmek hatása alá kerül, olyankor pedig feleségén...
      Sztárok
      A közönség a Hunyadi minden egyes történelmi szereplőjéhez egy színész arcát társítja, de vajon hogyan nézhettek ki e valóban létezett személyek a középkorban? A választ a mesterséges intelligencia...
      Sztárok
      Március végén szexuális zaklatási vádak miatt állt bíróság elé a 76 éves Gérard Depardieu, aki a vádlottak padján egy meglepő, az ügyhöz azonban kevéssé kapcsolódó bejelentéssel borzolta a kedélyeket...