Vilmos herceg elárulta a szívszorító okot: valójában ezért nem utazott el a párizsi olimpiára

A brit királyi család azon rajongóinak, akik figyelemmel kísérték a 2024-es nyári olimpiai játékokat, szemet szúrhatott, hogy az egyébként szenvedélyes sportimádatáról ismert Vilmos herceg egyetlen napra sem utazott ki Párizsba.

Magyarázatot adott a trónörökös

A 2024-es nyár igencsak kivételes volt, hiszen hetekig a németországi foci-Eb tartott lázban tömegeket, majd július 26-án elkezdődött a párizsi olimpia, ami szintén rengeteg nézőt vonzott a képernyők elé szerte a világon – sőt, aki csak tehette, elutazott a francia fővárosba, hogy a helyszínen kövesse végig a nagyszabású nyitóünnepséget, majd szurkoljon a bajnokoknak. Természetesen jelen voltak a különböző nemzetek elnökei, miniszterei, állami elöljárói és döntéshozói is, az pedig sokakat meglepett, hogy a politikusokkal ellentétben egyszer sem látták felbukkanni az ötkarikás játékokon Vilmos herceget, akiről köztudott, hogy nagy szerelmese a sportnak, és gyakran küld támogatást a lelátó soraiból több ezer drukkoló között – egyedül csupán a trónörökös nagynénje, Anna hercegnő és Zsófia edinburgh-i hercegné képviselték a brit királyi családot. Most fény derült arra, hogy ez nem véletlenül alakult így, a megindító okról pedig maga a leendő uralkodó nyilatkozott; részletek a galériában!

Kedves videóüzenetben gratulált a brit olimpikonoknak augusztus 11-én Vilmos herceg és Katalin hercegné, amit Anmer Hall-i otthonuk kertjében vettek fel, a trónörökös azonban Párizsba egyszer sem utazott el.
Kattints a további képekért!

Vilmos hercegnek volt egy konkrét elképzelése felesége, Katalin hercegné pozíciója kapcsán, ám hiába próbálta megvalósítani tervét, kívánsága sosem teljesülhetett.

Leadfotó: Mark Cuthbert/UK Press via Getty Images

Forrás: HELLO! Magazine

Oldalak

Video Szerelmi horoszkóp
Lifestyle
Azok, akik tartanak otthon leandert, pontosan tudják, hogy bizony nem könnyű feladat felkészíteni a télre a cserjét, cikkünkben azonban most elárulunk néhány olyan tippet, amik nagy segítséget...
Sztárok
Ganxsta Zolee kislánya idén már a 17. születésnapját ünnepelhette. A rappernek fel kell készülnie, hogy hamarosan a komolyabb udvarlók is megjelennek.
Utazás
Az előttünk álló hétvégéken több fővárosi villamosvonalon is pályakarbantartást végeznek. Az A Budapesti Közlekedési Központ (BKK) közölte: a karbantartásban az 1-es, a 12-es és a 14-es villamosok...