Ez a legfurcsább jel, amiből leszűrhető, ha egy pár szakítani fog

Ha egy közelgő szakítás jeleiről van szó, mindenre gondolnánk, de erre biztosan nem.

A túlzott boldogság sem jó...ezek szerint

Számos dolgon múlhat egy boldog pár szétválása. A "vég" közeledtének egyik leggyakoribb jele a kommunikáció hiánya vagy romlása: ha a felek egyre kevesebbet beszélgetnek, vagy ha a beszélgetések gyakran konfliktusokkal végződnek. A fizikai vagy érzelmi távolság is figyelmeztető lehet, amikor az egyik vagy mindkét fél elzárkózik, kevesebb időt töltenek együtt, és csökken az intimitás. A másik árulkodó jel a folyamatos kritika, a meg nem oldott sérelmek felhalmozódása, illetve az empátia és a támogatás hiánya. Ha a pár tagjai egyre kevésbé érzik azt, hogy közösen küzdenek egy célért, és inkább külön utakon járnak, az is előrevetítheti a kapcsolat végét. Egy friss kutatás szerint viszont már jóval korábban, a kapcsolat kezdeti szakaszában utalhat jel arra, hogy a két fél végül külön utakon folytatja. Egy tanulmány 168 párt követett több mint 13 éven át, közvetlenül az esküvőjük napjától kezdve. Kíváncsi vagy rá, milyen eredményekre jutottak? Akkor lapozd fel a galériát, mutatjuk!

A felmérés eredményei szerint a házasság első néhány évében megnyilvánuló túlzott gyengédség későbbi válásra utalhat. Bár az ölelkezés és csókolózás természetes a párok között, az, ha folyton egymáson lógnak, már inkább baljós jelnek vehető. Az ilyen szintű romantikus boldogság ugyanis hosszú távon nehezen fenntartható.
Kattints a további képekért!

Egy szakítás mindig fájdalmas, ilyenkor hajlamosak vagyunk magunkba fordulni, és egyfolytában azon rágódni, hogy mit kellett volna másképp csinálnunk. Ugye tudod, hogy ez így nem mehet tovább?

Leadfotó: 123RF

PsyBlog

Oldalak

Video Bemutatjuk a 2024-es Inspiráló Nők Díj jelölőbizottságát
Sztárok
Szardínián mondta ki a boldogító igent kedvesének Rebel Wilson: az ausztrál származású színésznő meseszép ara volt, csakúgy mint újdonsült felesége, Ramona Agruma.
Utazás
A meteorológusok legújabb mérései szerint idén hűvösebb, barátságtalanabb télre számíthatunk, mint a múlt esztendőben, amiért részben a La Niña jelenség okolható.
Sztárok
Azt már megszokhattuk, hogy a ringen kívül is nagy dolgok történnek, és Szépréthy Roland ismét céltáblává vált, aki verbális ütéseket kapott Kokótól.