Újraalkották Kleopátra legendás parfümjét: állítólag kilométerekről lehetett érezni az illatát

Kleopátra parfümje annyira legendás volt, hogy Marcus Antonius állítólag kilométerekről megérezte a királynő illatát, mielőtt hajói megérkeztek királysága partjaira.

A kutatók megszagolhatták Kleopátra 2000 évvel ezelőtti illatát

Évekig tartó ásatások és tanulmányok után a kutatók egy csoportja úgy véli, hogy sikerült újraalkotniuk Kleopátra parfümjét.

Robert Littman és Jay Silverstein, a Mānoai Hawaii Egyetem munkatársai évek óta kutatják az ókori világ parfümjeit, és kutatásaik középpontjában az az illat áll, amelyet maga Kleopátra is viselhetett. Kleopátra idejében Egyiptomban nagy hagyománya volt a tömjén- és parfümgyártásnak, amiket exportáltak is.

A Smithsonian Magazine szerint Littman és Silverstein 2012-ben egy parfümgyárat fedeztek fel Mendesben - a Nílus-delta virágzó településén, amely fontos szerepet játszott az indiai, afrikai és arábiai fűszerkereskedelemben - és a lelőhely parfümös üvegekkel, valamint parfümmaradékot tartalmazó amforákkal volt tele. Bár az összetevők már nem tartották meg az illatukat, a kémiai elemzés feltárta, hogy pontosan miket rejtettek az amforák. A páros arra kérte a többi, Dora Goldsmith berlini egyiptológust és Sean Coughlin prágai görög és római filozófia professzort, hogy „kísérleti régészettel” próbálják meg újra létrehozni az ott gyártott parfümöt, vagyis Kleopátra illatát.

Kattints a galériára!

Kleopátra korában mendesi parfümként ismerték az általa használt illatot. Mivel nincsenek fennmaradt egyiptomi források, amelyek tartalmaznák a mendesi parfüm teljes receptjét, a régészeknek görög-római beszámolókhoz kellett fordulniuk, hogy pótolják a hiányosságokat. Ám a források nem csak az összetevőket illetően, hanem azok elkészítésében sem értenek egyet. Mindenesetre a kutatók magabiztosak és azt mondják: újraalkották Kleopátra parfümjét.
Kattints a további képekért!

Mutatunk öt történelmi személyiséget, akiknek utolsó vacsorája talán még az utókort is ámulatba ejti.

Leadkép: 123rf.com, Forrás: ATI

Oldalak

Video Élénk színek, merész minták: Íme a 2025-ös divattrendek
Video Player is loading.
Current Time 0:00
Duration -:-
Loaded: 0%
Stream Type LIVE
Remaining Time 0:00
 
1x
    • Chapters
    • descriptions off, selected
    • captions and subtitles off, selected
      Hirdetés
      Sztárok
      2024 decemberében derült ki, hogy jelenlegi formájában megszűnik a Fricska Táncegyüttes, s most a formáció oszlopos tagja, Papp Máté Bence is megszólalt a szomorú fejlemény kapcsán.
      Sztárok
      Tegnap este rendezték meg a Televíziós Újságírók Díja gálát, amely Magyarország egyik legrangosabb szakmai értékmérőjének számít. A szakmédia által 2014-ben alapított elismerés célja, hogy klasszikus...
      Sztárok
      Jóval azelőtt, hogy Katalin hercegné és Vilmos herceg hivatalosan is egy pár lettek, a hercegné már az egyetemi évek alatt elzavarta a nőket a leendő király közeléből – ráadásul nem is akárhogyan.
      Sztárok
      A korábbi szépségkirálynő 2024 novemberében, Balin szenvedett motorbalesetet, amit csak tetézett, hogy a nyílt sebébe egy veszélyes baktérium is bejutott. Horváth Éva most elárulta, hogyan sikerült...
      Lifestyle
      Ezúttal csupán egyetlen kakukktojás megtalálása lesz a feladatod, de hidd el, ebbe a rejtvénybe szinte mindenkinek beletörik a bicskája, vagyis korántsem lesz olyan egyszerű dolgod, mint elsőre...
      Utazás
      Igen, kissé szorongató helyzetről van szó, hiszen senki sem szereti, ha rejtett kamerával figyelik minden mozdulatát. Amennyiben arra gyanakszol, hogy a szállásodon valaki elhelyezhetett egy ilyen...