Károly és Diana ezt sosem csinálta: Katalinék nyíltan szembemennek a palotával

Katalin hercegné és Vilmos herceg kötelességtudóan végzik királyi kötelezettségeiket, azonban gyermekeik miatt több ponton is szembe mennek a palota hagyományaival.

Más látásmódot képviselnek

A gyereknevelés önmagában sem könnyű feladat, ha viszont valaki előkelő királyi családtag, pláne rengeteg kihívással kell megküzdenie mint nap – pontosan ebben a különleges helyzetben van Katalin hercegné és Vilmos herceg is, akik kiemelt figyelmet fordítanak három gyermekük, György herceg, Sarolta hercegnő, illetve Lajos herceg fejlesztésére, okítására. Tudatában annak, hogy csemetéik egyszer ugyanolyan reflektorfényben állnak majd, mint ők maguk, a házaspár igyekszik megtalálni az egyensúlyt a nyilvános szereplés és a minél normálisabb, csendesebb, kiegyensúlyozottabb gyermekkor között. Galériánkban eláruljuk, milyen tradíciókkal megy szembe a leendő király és királyné fiaik, illetve egy szem lányuk miatt:

A házaspár látásmódjában Katalin szülei, Carole és Michael Middleton is jelentős szerepet játszanak, hiszen polgári származásuk végett sokat segítenek, hogy a gyerekek földhözragadtak és átlagosak legyenek.
Kattints a további képekért!

Vajon milyen munkahely lehet Katalin és Vilmos palotája? Nos, most kiderült, ahogyan az is, hogy mit csinált a személyzettel a hercegné, miután megszületett harmadik gyermeke, Lajos.

Leadfotó: Chris Jackson/Getty Images

Forrás: Bright Side

Oldalak

Video Élénk színek, merész minták: Íme a 2025-ös divattrendek
Lifestyle
Már a Magyar Nemzeti Bank is kiadta a figyelmeztetést. Alaposan oda kell figyelned, ha interneten vásárolsz.
Home&Design
Egy ablaktalan szoba átalakítása nem lehetetlen feladat – a megfelelő színek, világítás és kreatív megoldások segítségével olyan világos és hívogató teret hozhatsz létre, amelyet szívesen használ...
Fashion&Beauty
A ruhakülönlegességet Sarah Jessica Parker viselte a tévésorozat 2008-as nagyjátékfilmes verziójában.
Lifestyle
Hankó Balázs kulturális és innovációs miniszter nemrégiben közölte: 2026 januárjától már félmillió édesanya lesz élethosszig szja-mentes Magyarországon. Igen ám, de - és erről sokan megfeledkeznek -...
Sztárok
Gene Hackman, a 20. század második felének egyik legjelentősebb színésze februárban hunyt el. Régi kollégája és barátja, Morgan Freeman az Oscar-díjátadó színpadán emlékezett meg a világsztárról.
Esküvő
A házasságkötések számának csökkenése Magyarországon komoly kérdéseket vet fel a kormányzat és a jövő generációi számára, és új megoldásokat igényel a családalapítás ösztönzésére.<