Blake Lively ruhájára évtizedek múlva is emlékezni fogunk: ritkán látni ilyen álomszép darabot

Blake Lively-t vadonatúj, Velünk véget ér című filmjének sajtókörútján szebbnél szebb kreációkban láthattuk tündökölni, legutóbbi szettje azonban magasan kiemelkedik mind közül.

Virágba borult a színésznő

Napokon belül debütál a hazai mozikban Colleen Hoover bestsellerének, a Velünk véget ér című romantikus regénynek a filmadaptációja, ami egy megindító és tanulságos szerelmi háromszög történetét mutatja be. A mű rajongói eleinte negatív kritikával illették a készülő alkotást, ugyanis az eredetileg 23 éves főszereplő, Lily Bloom karakterét a 36 esztendős Blake Lively-ra osztották, viszont mikor kiderült, hogy a casting során maga Hoover választotta ki A pletykafészek sztárját, rögtön lecsillapodtak a kedélyek – az írónő ugyanis elárulta, bánja már, amiért túl fiatal szereplőket álmodott meg. A romantikus dráma sajtóturnéja már javában zajlik, és ahogyan azt Zendaya esetében megfigyelhettük a Dűne második részének körútján, Ryan Reynolds felesége is örömmel vesz fel olyan ruhákat, melyek éppen aktuális szerepéhez illeszkednek. Most a virágos tematika van reflektorfényben, legutóbb viselt kreációja pedig valami egészen szenzációs volt; galériánkban megmutatjuk, milyen gyönyörűen festett benne a híresség!

Mivel a történet szerint Blake Lively filmbeli karakterének virágboltja van, a színésznő a New York-i első állomás óta minden premierre olyan ruhát választ magának, amit látványos és színpompás virágminták díszítenek.
Kattints a további képekért!

A színésznő új filmje, a Velünk véget ér (It Ends with Us) augusztus 15-én érkezik a hazai mozikba, de addig még piacra dobja saját hajápoló termékeit is.

Leadfotó: Arturo Holmes/Getty Images

Forrás: Harper's Bazaar

Oldalak

Video Nagy 2025-ös szerelmi horoszkóp
Video Player is loading.
Current Time 0:00
Duration -:-
Loaded: 0%
Stream Type LIVE
Remaining Time 0:00
 
1x
    • Chapters
    • descriptions off, selected
    • captions and subtitles off, selected
      Hirdetés
      Sztárok
      A Nemzet Színésze máig gyászolja szeretett feleségét, Cserhalmi Erzsébetet, aki 9 évvel ezelőtt távozott az élők sorából.
      Sztárok
      Osvárt Andrea még januárban, a saját közösségi oldalán jelentette be, hogy megszületett első gyermeke. Az újdonsült anyuka most a TV2 Tények Plusz című műsorának adott interjút, s végre szerelmét is...
      Egészség
      A sós víz vajon tényleg egy titkos csodaszer? Nos, nem árt tudnod néhány dolgot erről a különleges folyadékról, mielőtt beépítenéd a napi rutinodba, hiszen megvannak a jótékony, valamint a káros...
      Lifestyle
      Van egy olyan extra összetevő, amit ha belecsempészel mindenki kedvenc levesébe, akkor garantáltan az egész család repetázni fog majd belőle, ugyanis bár ezt a fűszert viszonylag kevesen használják,...
      Utazás
      Az esetek többségében nem kell veszélyes helyzetektől tartanod, ha szállodai szobát foglalsz magadnak, mégis van azonban néhány biztonsági óvintézkedés, amivel érdemes tisztában lenned.
      Sztárok
      Stephen Collins egészen 2014-ig a sorozatrajongók örök favoritjának számított, ám 11 évvel ezelőtt fény derült a népszerű színész súlyos titkára, mely hírnevét is megrendítette. A Hetedik mennyország...