Ő az olimpia egyik legszexibb sportolója: a 30 éves Tomért megvesznek a nők, ám az ő szíve egy férfiért dobog
Tom Daley brit toronyugróval kapcsolatban nyílt titok, hogy a saját neméhez vonzódik, ám ez semmit sem vesz el képességeiből és sármjából.
Férje és gyerekei is a lelátón szurkoltak a jóképű Tomért
A 2024-es párizsi olimpiai játékok egyik "főszereplője" Tom Daley, az olimpiai aranyérmes brit mű- és toronyugró, aki sportpályafutását bizony már igen korán elkezdte, így nem meglepő, hogy tehetségének és kitartásának hála jó pár eredmény is van már a háta mögött. A 10 méteres toronyugrás specialistája ő, 2009-ben pedig a FINA világbajnoki címét is elnyerte, ami rendkívüli teljesítménynek számít, hiszen akkor Daley csupán 15 éves volt. Tom egyébként 7 évesen kezdte a műugrást, és két évvel később már országos és nemzetközi versenyeken is részt vett. A 2008-as nyári olimpián például ő volt Nagy-Britannia legfiatalabb versenyzője 14 évesen, karrierje pedig innentől folyamatosan felfelé ívelt, így rendre szállította országának az érmeket. Tehetsége sportolóként tehát vitathatatlan, de sokakat érdekel magánélete is, amit évek óta nagy kíváncsiság övez, nem véletlenül: Daley ugyanis egy férfival él házasságban, akivel két közös gyermekük is van. A női szíveket Tom azonban ennek ellenére is megdobogtatja külsejével - galériánkban mutatjuk a szexi műugrót!
A párizsi olimpia megnyitója valóban látványra sikeredett. Sokan találgatták, hogy ki lehet a maszkos férfi, akinek a segítségével megérkezett az olimpiai láng.
Leadfotó: Getty Images