Nem elnökök, de ezeket a sztárokat mégis alaposan kiképzett testőrök védik

A zenészek is ugyanúgy veszélyben lehetnek, mint mondjuk a politikusok. Elég egy teljesen kattant ellenrajongó ahhoz, hogy halálos sérülést okozzon egy hírességnek.

David és Victoria Beckham például az otthona biztonságára is komoly összegeket fordít

Most több olyan politikust láthattunk a hírekben, akik ellen merényletet követtek el. Köztük volt ugye Szlovákia kormányfője, Robert Fico, aki életveszélyes sérüléseket szenvedett, valamint Donald Trump, akit a fülénél találtak el, de ember sajnos így is meghalt.

John Lennon és Yoko Ono annak idején testőr nélkül sétálgattak New Yorkban, a zenész ugyanis azt hitte – tévesen – hogy kevesebben ismerik fel, és nagyobb biztonságban érezte magát az amerikai metropoliszban.

Mark David Chapman, aki 1980-ban lelőtte John Lennont New York-i háza előtt, azt mondta a feltételes szabadlábra helyezési bizottságnak, tudta, hogy helytelen volt megölni a The Beatles gitárosát, de „hírnévre vágyott, és gonoszság volt a szívében”.

A sztárok sokszor nem hiába vesznek fel komoly testőröket maguk mellé. A galériánkban megmutatunk párat közülük!

Anno a novekedes.hu állított össze egy listát a sztárokról, akiket elég komoly testőrök védenek. Közöttük van Jennifer Aniston is, akit a rajongók és a paparazzik is imádnak követni. Állítólag a filmcsillag védőjének elég komoly tapasztalata van.
Kattints a további képekért!

Ken Wharfe, a néhai Diana egykori testőre szerint valami nagyon nem stimmel a sussexiek kapcsolatával, véleményét pedig ki is fejtette az ügy kapcsán.

Leadfotó: 123RF

Oldalak

Video Ha ezt csinálja a mobilod, éppen most lopják az adataidat
Video Player is loading.
Current Time 0:00
Duration -:-
Loaded: 0%
Stream Type LIVE
Remaining Time 0:00
 
1x
    • Chapters
    • descriptions off, selected
    • captions and subtitles off, selected
      Hirdetés
      Sztárok
      A Netflix új, nagysikerű tévésorozata, a Kamaszok (Adolescence) kreátor-forgatókönyvírója, Jack Thorne is aláírta a petíciót, melyet támogatói azt kérik, hogy a szülők ne vegyenek okostelefont 16...
      Sztárok
      Mióta Meghan Markle a brit királyi család tagja lett, a világot egyre jobban foglalkoztatja, milyen ember is ő valójában, ami nem csoda, hiszen egyes, a hercegnével kapcsolatos felmerült állítások...
      Lifestyle
      Most kiderül, hogy mennyire vagy művelt történelemből: ha mind az öt kérdésre tudod a választ, akkor minden kétséget kizáróan egy valódi profival van dolgunk, ha azonban nem megy elsőre a kérdések...
      Lifestyle
      Húsvét táján mindig megnövekszik a tojás iránti kereslet, aggodalomra azonban semmi ok, ellátási problémával az idei esztendőben sem kell számolni, viszont ennek ellenére sem ajánlatos az utolsó...
      Utazás
      Az ország számos pontján észlelték az elsőre megmagyarázhatatlannak tűnő jelenséget, amit a budapesti Városligetben és Piliscsabán is lefotóztak a szemfüles bámészkodók.
      Sztárok
      Nemrégiben megkezdődött a 76 esztendős Gérard Depardieu zaklatási pere. A vád szerint a színész 2021-ben, A zöld redőnyök című film forgatása során molesztált két nőt.