25 évvel fiatalabb bombázót csípett fel Gerard Butler: a színész le sem tagadhatná, mennyire szerelmes

Szakítása után ismét szerelmes Gerard Butler: Hollywood imádott szívtipróját egy gyönyörű, negyedszázaddal fiatalabb nő hódította meg, aki nem mellesleg az egyik leghíresebb magazin modelljeként tevékenykedik.

Új barátnője van

Az 54 éves Gerard Butler 2014-ben találkozott először a nála 3 esztendővel fiatalabb Morgan Brown ingatlanbefektetővel és belsőépítésszel, akivel pillanatok alatt egymásba habarodtak. Szerelmük azonban nem volt konfliktusoktól mentes, hol együtt voltak, hol nem, aztán tavaly úgy tűnt, sikerült rálelniük a harmóniára, boldogságuk útjába pedig nem állhat semmi. Éppen ezért ért sokakat meglepetésként, mikor kiderült: végérvényesen is a szakítás mellett döntöttek, a sármos színész szíve pedig ismét szabad. Sokáig nem lehetett tudni, belevetette-e már magát a randevúzásba, mígnem a napokban nyilvánosságra került néhány lesifotó, melyek láttán mindenki számára egyértelművé vált, hogy Hollywood szívtiprója újra foglalt, ráadásul új barátnője egy igazi, földön túli szépség. Galériánkban megmutatjuk, hogyan festenek egymás mellett:

Noha már az ötvenes éveiben jár, Gerard Butler még mindig a nők kedvence, és sokan áhítoznak arról, hogy randevúzhassanak vele. Nos, a hölgyrajongók nagy bánatára erre már nincs esély, a színész ugyanis beleszeretett egy nála 25 évvel fiatalabb bombázóba.
Kattints a további képekért!

A 300 című film megjelenésekor jelentős sikert aratott, és Gerard Butler számára is áttörést hozott a hollywoodi karrierjében, kevesen tudják csak viszont, milyen szigorú feltételhez is kötötték a színész szereplését.

Leadfotó: Alexander Tamargo/Getty Images

Forrás: Daily Mail

Oldalak

Video Élénk színek, merész minták: Íme a 2025-ös divattrendek
Video Player is loading.
Current Time 0:00
Duration -:-
Loaded: 0%
Stream Type LIVE
Remaining Time 0:00
 
1x
    • Chapters
    • descriptions off, selected
    • captions and subtitles off, selected
      Hirdetés
      Sztárok
      A Nemzet Színésze máig gyászolja szeretett feleségét, Cserhalmi Erzsébetet, aki 9 évvel ezelőtt távozott az élők sorából.
      Sztárok
      Osvárt Andrea még januárban, a saját közösségi oldalán jelentette be, hogy megszületett első gyermeke. Az újdonsült anyuka most a TV2 Tények Plusz című műsorának adott interjút, s végre szerelmét is...
      Egészség
      A sós víz vajon tényleg egy titkos csodaszer? Nos, nem árt tudnod néhány dolgot erről a különleges folyadékról, mielőtt beépítenéd a napi rutinodba, hiszen megvannak a jótékony, valamint a káros...
      Lifestyle
      Van egy olyan extra összetevő, amit ha belecsempészel mindenki kedvenc levesébe, akkor garantáltan az egész család repetázni fog majd belőle, ugyanis bár ezt a fűszert viszonylag kevesen használják,...
      Utazás
      Az esetek többségében nem kell veszélyes helyzetektől tartanod, ha szállodai szobát foglalsz magadnak, mégis van azonban néhány biztonsági óvintézkedés, amivel érdemes tisztában lenned.
      Sztárok
      Stephen Collins egészen 2014-ig a sorozatrajongók örök favoritjának számított, ám 11 évvel ezelőtt fény derült a népszerű színész súlyos titkára, mely hírnevét is megrendítette. A Hetedik mennyország...