Ezeknek a magyaroknak szurkolhatsz az olimpián: lesz mit nézni a tévében, annyi biztos

Nincs megállás ebben az évben, mivel ha véget ért az Eb, nemsokára már indul is az olimpia. Hála égnek rengeteg magyarnak szurkolhatunk, szóval lesz mit követni.

Párizs is már lázasan készül, de azért van még dolguk bőven

A 2024-es nyári olimpiai játékok Párizsban kerülnek megrendezésre, ami július 26-án rajtol el. (Az Eb fináléja amúgy július 14-én lesz.)

A felkészülés során Párizs több pontján is zajlanak még a munkálatok, hogy a város megfeleljen a követelményeknek. Az olimpiai falu, amely körülbelül 9 ezer atléta otthona lesz, már szinte kész, és területe akkora, mint 70 focipálya.

Továbbra is öt aranyat jósol Magyarországnak a nyári, párizsi olimpiára a statisztikai elemzésekkel foglalkozó Gracenote. Meglátjuk, hogy ebből mennyi fog összejönni, de az aranyak mellé még 19 érmet jósolnak a szakértők.

A lényeg, hogy minden magyarra érdemes lesz figyelni. A galériánkban megmutatjuk, kik azok, akik biztosan ott lesznek Párizsban, és a piros, fehér, és zöld színt fogják képviselni!

Asztalitenisz: Ecseki Nándor, Madarász Dóra (vegyespáros); Póta Georgina (női egyéni) Atlétika: Kozák Luca (női 100 m gát); Molnár Attila (férfi 400 m) Halász Bence (férfi kalapácsvetés); Venyercsán Bence (vegyes váltó) Récsei Rita (gyaloglás); Takács Boglárka (női 100 és 200 m); Gyürkés Viktória (női 5000 m); Kerekes Gréta (női 100 m gát); Mátó Sára (női 400 m gát); Helebrand Máté (férfi 20 km gyaloglás); Madarász Viktória (női 20 km gyaloglás); Récsei Rita (női 20 km gyaloglás); Varga Donát (férfi kalapácsvetés); Klekner Hanga (női rúdugrás); Gyurátz Réka (női kalapácsvetés); Krizsán Xénia (női hétpróba); Nemes Rita (női hétpróba). Birkózás: Iszmail Muszukajev (férfi 65 kg-os szabadfogású birkózás); Losonczi Dávid (férfi 87 kg-os kötöttfogású birkózás); Nagy Bernadett (női 76 kg-os szabadfogású birkózás); Lévai Zoltán (férfi 77 kg-os kötöttfogású birkózás); Ligeti Dániel (férfi 125 kg-os szabadfogású birkózás).
Kattints a további képekért!

A magyar sportolók nem csak Párizst fedezhetik fel, hanem a francia konyhát is. Éremszerzés nélkül is óriási élményben lesz mindenkinek része, aki részt vesz az olimpián.

Leadofotó: Flickr – Illusztráció

Oldalak

Video Szerelmi horoszkóp
Fashion&Beauty
Egy csinos kalap bármilyen szettet fel tud dobni, amivel Jennifer Lopez is tisztában van, szokásához híven pedig ezúttal is sikerült kiválasztania az egyik legstílusosabb darabot.
Lifestyle
Az Ikrek és kedvese új szintre emelik a kapcsolatukat. Napi horoszkóp.
Fashion&Beauty
Tökéletes választás az idei nyaralásodra.