Lifestyle

Elkezdődtek az Ezeregy éjszaka próbái: hamisítatlan színházi kuriózummal rukkolnak elő Geszti Péterék

Elkezdődtek Geszti Péter, Monori András és Tasnádi István world musicaljének próbái kedden. Az Ezeregy éjszakát július 5-től, hat estén láthatja a Szegedi Szabadtéri Játékok közönsége – írja az MTI.

Tavaly is kirobbanó sikernek bizonyult

Barnák László, a Szegedi Nemzeti Színház főigazgatója elmondása szerint Az Ezeregy éjszaka a fesztivál történetének legsikeresebb saját produkciója. A world musicalt a tavalyi hat teltházas előadáson összesen 24 ezren látták, és az idei jegyek több mint 95 százaléka gazdára talált már. A darabot tavaly kortárs magyar ősbemutatóként állították színpadra a fesztivál országosan elismert színészekkel, táncosokkal és a szegedi színház társulatának tagjaival – közölte az igazgató.

Magyarország legrégebbi és legnagyobb szabadtéri színházi fesztiváljának idén augusztus 20-án az István, a király előadásával véget érő évadára már több mint 75 ezren váltottak jegyet – tudatta a szakember. Hozzátette, a felmérések szerint a nézők kétharmada az ország más részéről vagy a határon túlról érkezik Szegedre.

Távol-keleti motívumokból építkezik

A musical arab, perzsa, indiai és kínai elemeiből építkezik. Kerettörténetében Sahriár király szerelmi bánattól szenved, míg elé nem vezetik a rabnő Seherezádét, aki – hogy életét mentse – példázatos történetbe kezd. Ebben megelevenednek a jól ismert figurák: Jázmin hercegnő, Harún, a naiv királyfi, Ali, az agyafúrt tolvaj, a gonosz Dzsáfár és természetesen a Dzsinn. A musical zenéjét egyaránt jellemzik a fülbemászó, popos dallamok és a világzenei elemek.

Juronics Tamás rendező bízik benne, hogy a darab nagyon sok előadást fog megélni szerinte erre enged következtetni, hogy a produkciónak már komoly rajongótábora alakult ki. A nézői visszajelzések pozitívan említik az előadás látványvilágát, ezzel a koreográfus és a táncosok, a díszlet- és jelmeztervező Bujdosó Nóra, valamint a fényekért és animációkért felelős Madarász "Madár" János munkáját dicsérve.

Juronics azt mondta, szeret mesékkel dolgozni, legutóbbi munkája, a Fekete hattyú története is alapvetően egy mesén alapul. „Az Ezeregy éjszaka is olyan, mint egy jó mese, a gyerekek és a felnőttek is saját szintjükön találják meg benne a nekik szóló üzenetet. Legfőbb tanulsága mégis az, hogy a dolgok mélyére kell néznünk a szívünkkel, akkor láthatjuk meg az igazságot” – fogalmazott.

Szeleczki Rozália Cicaverzum című romantikus vígjátéka és Vermes Dorka Árni című alkotása is versenybe száll a legjobb első mozifilm, a legjobb elsőfilmes rendező és a legjobb főszereplő címért az Oscar- és BAFTA-kvalifikáló londoni Raindance Filmfesztiválon.

Leadfotó: Facebook

Oldalak

Video Szerelmi horoszkóp
Lifestyle
Lifestyle
Próbáld ki ezt a módszert, és többé nem kell bosszankodnod a reggeli készülődés közben! A vaj kenhetősége garantált, a reggeli élmény pedig még kellemesebb lesz.
Home&Design
Képzeld el, hogy egy apró növény, amely alig foglal helyet a kertedben, akár milliókat is érhet. Nem, ez nem egy mesebeli aranybokor, hanem a valódi világ egyik legértékesebb fűszernövénye, amit akár...
Fashion&Beauty
Egy jól megválasztott táska stílusos kiegészítője lehet az outfitednek, és ahogy minden évszaknak, úgy a téli szezonnak is megvannak a saját trendjei, és mi legszívesebben mindegyikből beszereznénk...
Sztárok
December 12-én berobbant a mozikba az új romantikus magyar vígjáték, a Hogyan tudnék élni nélküled?, amely már most hatalmas népszerűségnek örvend.
Lifestyle
A Bakot egy bizonyos esemény, amire nem számított, rádöbbenti arra, mennyire fontos is a családja. Napi horoszkóp.
Fashion&Beauty
Karácsonykor sorra követik egymást a családi összejövetelek és a rokonlátogatások, ezért érdemes még most beszereznünk néhány elegáns, alkalmi ruhát, amikben csinosak lehetünk az ünnepek alatt.