Emlékszel még a Szomszédok Vágási Jutkájára? 10 kilót fogyott az őt megformáló Ivancsics Ilona, így néz ki ma a 63 éves színésznő

Döbbenetes időutazáson vett részt Ivancsics Ilona. A színésznő visszatért Gazdagrétre, ahol a Szomszédok című ikonikus teleregényt forgatták. A korhű kellékekkel készült fotósorozat azért is különleges, mert Ilona 10 kilós fogyása után újra olyan karcsú, mint amikor az egész ország megismerte. Természetesen Vágási Jutka munkahelyére volt a leginkább kíváncsi.

Ivancsics Ilona Vágási Jutkaként tért vissza Gazdagrétre

„Nagyon különleges és jó érzés visszatérni abba az iskolába, ahol 13 évig forgattuk a Szomszédokat. Sok minden változott, mégis minden ismerős, ami a legfurcsább, hogy az udvaron megnőttek a fák. Nagyon boldogan gondolok vissza azokra az évekre. Emlékszem, hogy hétvégenként voltak a suliban a forgatások, és azon gyerekek lehettek itt, akik egész héten jól viselkedtek. Jutalom volt, hogy a sorozatban szerepelhettek. A szerepem szerint ének- és rajztanár voltam, általában énekóráim voltak, mert Horváth Ádám is nagyon muzikális volt, érdekelte őt a téma. Jutka egy minta tanár, minta anya, minta feleség volt, ez ellen én mindig ódzkodtam, mert én az életben sokkal szertelenebb voltam, mondtam is Ádámnak, hogy írjon nekem kicsit mást, de ő ragaszkodott ahhoz, hogy Jutka igazi példakép maradjon. Végül kiderült, hogy a közönség szeretete - pont azért, mert ennyire pozitív karakter voltam - jobban megmaradt” – mesélte Ivancsics Ilona, aki 10 kilót fogyott, galériánkban mutatjuk, hogy fest ma!

"Amire még büszke vagyok, hogy 24 éve lett vége a Szomszédoknak, és én most elértem, hogy ugyanannyi kiló vagyok, mint akkoriban. Ez nagy szó! A nehéz időszakomban felszaladt rám némi felesleg, a bánatevésnek az lett a következménye, hogy nem szívesen néztem tükörbe, ezért szerettem volna 10 kilótól megszabadulni. Hiszek a természetes dolgokban, ezért is örültem nagyon, amikor rátaláltam egy testsúlycsökkentő innovátorra, amelyben rengeteg gyógynövény található. Például a Fülöp-szigeteken termő banaba fa levele, amelyről a helyi gyógyítók azt mondják: hatására a zsírok fele képes csak lerakódni. Vagy az indiai csalán, ami az anyagcsere felturbózásáért és a zsírok kiürítéséért felelős. Nem kellett lemondanom semmiről, mivel jelentősen csökkent az étvágyam” – magyarázta a színésznő.
Kattints a további képekért!

Clementine egyre jobban hasonlít az édesanyjára és külsőleg minden adottsága megvan ahhoz, hogy hamarosan a nyomdokaiba lépjen.

Oldalak

Video Élénk színek, merész minták: Íme a 2025-ös divattrendek
Video Player is loading.
Current Time 0:00
Duration -:-
Loaded: 0%
Stream Type LIVE
Remaining Time 0:00
 
1x
    • Chapters
    • descriptions off, selected
    • captions and subtitles off, selected
      Hirdetés
      Sztárok
      A Nemzet Színésze máig gyászolja szeretett feleségét, Cserhalmi Erzsébetet, aki 9 évvel ezelőtt távozott az élők sorából.
      Sztárok
      Osvárt Andrea még januárban, a saját közösségi oldalán jelentette be, hogy megszületett első gyermeke. Az újdonsült anyuka most a TV2 Tények Plusz című műsorának adott interjút, s végre szerelmét is...
      Egészség
      A sós víz vajon tényleg egy titkos csodaszer? Nos, nem árt tudnod néhány dolgot erről a különleges folyadékról, mielőtt beépítenéd a napi rutinodba, hiszen megvannak a jótékony, valamint a káros...
      Lifestyle
      Van egy olyan extra összetevő, amit ha belecsempészel mindenki kedvenc levesébe, akkor garantáltan az egész család repetázni fog majd belőle, ugyanis bár ezt a fűszert viszonylag kevesen használják,...
      Utazás
      Az esetek többségében nem kell veszélyes helyzetektől tartanod, ha szállodai szobát foglalsz magadnak, mégis van azonban néhány biztonsági óvintézkedés, amivel érdemes tisztában lenned.
      Sztárok
      Stephen Collins egészen 2014-ig a sorozatrajongók örök favoritjának számított, ám 11 évvel ezelőtt fény derült a népszerű színész súlyos titkára, mely hírnevét is megrendítette. A Hetedik mennyország...