Óriási trauma érte Vilmost: örökre megváltoztatta a herceget az, amit Károly tett vele

8 éves korában a trónörökös herceggel valami olyasmi történt, amely teljesen átformálta Vilmos gondolkodását, erre pedig csak akkor jött rá, amikor ő maga is apává vált.

Mély nyomot hagyott benne a vele történt súlyos baleset

Vilmos mostanában nagyon nehéz, érzelmileg igencsak megterhelő helyzetbe került: míg királyi kötelezettségeit folyamatosan össze kell egyeztetnie szülői feladataival, az is a nyakába szakadt, hogy gondoskodjon rákbeteg feleségéről, illetve édesapjáról, akinél szintén a gyilkos kórt diagnosztizálták. Egyelőre sem Károly, sem pedig Katalin nem tudja ellátni feladatait, amelyek rangjukkal és pozíciójukkal járnak, így ezek javarészt most Vilmosra és Kamillára hárulnak, akik erőn felül teljesítenek az elmúlt hónapokban. Igen ám, de bár Vilmosnak rendkívül fontosak a királyi kötelezettségei, mégsem ez, sokkal inkább családja áll nála az első helyen, erre pedig már felnőttként egy gyerekkori balesete és a miatta átélt trauma ébresztette rá, amikor férj lett belőle és apává vált. Mindez azért történt, mert Károly a múltban valami olyat tett vele, amely teljesen megváltoztatta az életét és a gondolkodásmódját. Galériánkban olvashatod a részleteket!

Vilmos tisztában van azzal, hogy egy nap apja helyébe lép, és ő lesz majd az Egyesült Királyság uralkodója: éppen ezért nagyon komolyan veszi az ezzel járó feladatait, és arra törekszik, hogy megteremtse az egyensúlyt munkája és magánélete között, mégis mindig családját teszi majd az első helyre, ennek pedig bizony megvan az oka.
Kattints a további képekért!

Azt egyelőre nem tudni, hogy Katalin hercegné dekódolta-e a titkos üzenetet, amit Meghan gyönyörű ruhakölteményével felé közvetített, de Amber Graafland divatszakértő biztos benne, hogy Harry neje a jövendőbeli királynénak szeretett volna messziről üzenni az elképesztően szép és drága darabbal.

Leadfotó: Getty Images

Oldalak

Video Élénk színek, merész minták: Íme a 2025-ös divattrendek
Video Player is loading.
Current Time 0:00
Duration -:-
Loaded: 0%
Stream Type LIVE
Remaining Time 0:00
 
1x
    • Chapters
    • descriptions off, selected
    • captions and subtitles off, selected
      Hirdetés
      Lifestyle
      A sütőt még olykor azok is be szokták kapcsolni, akiktől távol el a főzés, mert elég, ha mondjuk csak fagyasztott pizzát dobna bele. Azonban van egy gyakori hiba, ami csökkenti a sütő élettartamát.
      Sztárok
      Az utóbbi időben rengetegszer merült fel Szoboszlai Dominik neve a sajtóban, de ő inkább a szerelmére koncentrált, és elvette feleségül.
      Fashion&Beauty
      A fenntartható öltözködés Mária dán királynő stílusjegye, s mi sem bizonyítja ezt jobban, minthogy hosszú ideje újra és újra előveszi az egyik kedvenc ruháját.
      Lifestyle
      A Kos befolyásos emberekkel építhet ki kapcsolatokat. Napi horoszkóp.
      Lifestyle
      A Halakra romantikus találkozás vár a napokban. Hétvégi szerelmi horoszkóp!
      Egészség
      Nem kell azonnal a kávéhoz nyúlnod a szakértők szerint, sőt, azt inkább később kellene elfogyasztani. Íme, néhány tipp, hogy zökkenőmentes legyen a reggeli ébredés.