Mindenki imádta a gyönyörű magyar színésznőt: Arnold Schwarzenegger is csodálattal méltatta

A XX. századi színház-, valamint filmművészet meghatározó alakja volt Szörényi Éva, akinek nevéhez klasszikus és modern művekben, tragédiákban, illetve vígjátékokban egyaránt kiemelkedő alakítások fűződnek. A színésznő emellett több mint 50 évig a magyar nyelv és kultúra erősítésének meghatározó személyisége volt Amerikában.

Kivételes életút

Szörényi Éva 1917-ben látta meg a napvilágot Budapesten, eredeti neve Lers Elvira volt. Már a Színművészeti Akadémia növendékként a Nemzeti Színház tagja lett, és az ország első színházának egyik vezető színésznőjeként több mint húsz éven keresztül lépett Magyarországon színpadra. Azonban nem csupán a hazai kultúra megbecsült képviselője volt, hanem az 1956-os forradalom és szabadságharc emlékének egyik legkiemelkedőbb ápolója – a Magyar Szabadságharcos Szövetség alapító tagja volt 1957-ben Amerikában, majd annak munkájában aktívan részt vett, emellett a forradalom 50. évfordulója méltó megünneplésének előkészítésére másokkal létrehozta a Remember Hungary 1956 Bizottságot, amelynek elnöke volt. Eseménydús, kivételes élete rengeteg mérföldkövet tartogatott számára, ő maga pedig nem véletlenül vívta ki megannyi ember tiszteletét; részletek a galériában!

Szörényi Éva az 1930-as évek második felében számos nagysikerű filmben is szerepelt, így a Halálos tavaszban, a Sárga rózsában, a Szűts Mara házasságában, a Tanítónőben, az Úri muriban, az Erkelben. Művészetét 1952-ben Kossuth-díjjal, 1954-ben pedig érdemes művész, majd kiváló művész kitüntetéssel ismerték el.
Kattints a további képekért!

Mészáros Ági munkásságát két ízben - 1950-ben és 1954-ben - ismerték el Kossuth-díjjal. 1950-ben érdemes-, 1953-ban pedig kiváló művész lett, ám karrierje egy szempillantás alatt a gödör mélyére került.

Leadfotó: Fortepan/ Bojár Sándor

Oldalak

Video Erre ügyelj, ha ülőmunkát végzel
Video Player is loading.
Current Time 0:00
Duration -:-
Loaded: 0%
Stream Type LIVE
Remaining Time 0:00
 
1x
    • Chapters
    • descriptions off, selected
    • captions and subtitles off, selected
      Hirdetés
      Sztárok
      Mióta Meghan Markle a brit királyi család tagja lett, a világot egyre jobban foglalkoztatja, milyen ember is ő valójában, ami nem csoda, hiszen egyes, a hercegnével kapcsolatos felmerült állítások...
      Lifestyle
      Most kiderül, hogy mennyire vagy művelt történelemből: ha mind az öt kérdésre tudod a választ, akkor minden kétséget kizáróan egy valódi profival van dolgunk, ha azonban nem megy elsőre a kérdések...
      Lifestyle
      Húsvét táján mindig megnövekszik a tojás iránti kereslet, aggodalomra azonban semmi ok, ellátási problémával az idei esztendőben sem kell számolni, viszont ennek ellenére sem ajánlatos az utolsó...
      Utazás
      Az ország számos pontján észlelték az elsőre megmagyarázhatatlannak tűnő jelenséget, amit a budapesti Városligetben és Piliscsabán is lefotóztak a szemfüles bámészkodók.
      Sztárok
      Nemrégiben megkezdődött a 76 esztendős Gérard Depardieu zaklatási pere. A vád szerint a színész 2021-ben, A zöld redőnyök című film forgatása során molesztált két nőt.
      Lifestyle
      Félrelépés? Nem. Nyitott kapcsolat? Majdnem. A toleamória teljesen más szint – és lehet, hogy téged is érint.