Lifestyle

Fél órával az esküvő kezdete előtt csalta meg a menyasszony a vőlegényt, méghozzá a férfi egy közeli hozzátartozójával

Már csak harminc perc választotta el a fiatal párt attól, hogy végre-valahára kimondják egymásnak a boldogító igent, a menyasszony azonban az utolsó pillanatban úgy döntött, a ceremónia előtt beiktat még egy pásztorórát...

Előre sejthető volt, hogy itt nem lesz happy end

Persze már eléggé korán gyülekezni kezdtek a baljós előjelek, melyek világosan mutatták, hogy ennek az esküvőnek bizony nem lesz jó vége. A Mirror cikke szerint a szóban forgó menyasszony úgy viselkedett az előkészületek során, akár egy primadonna: rendkívül szigorú dress code-ot szabott meg a barátnőinek, teljesen esetleges módon húzott ki neveket a vendéglistáról, a vőlegényének pedig megtiltotta, hogy bármilyen nőt meghívjon az ünnepségre, aki nem a vérrokona. A botránysorozat csimborasszója azonban csak ezután következett: fél órával az esküvői szertartás kezdete előtt a menyasszony elvonult a násznép kíváncsi szeme elől.

Öt perccel a szertartás kezdete előtt derült ki, hogy mégsem lesz esküvő: a vendégsereget valósággal sokkolta a szürreális hír. Az is hamar nyilvánvalóvá vált, hogy a menyasszony "last-minute félrelépése" áll a dolog hátterében.
Kattints a további képekért!

Egy esküvő megszervezését képtelenség bizonyos szabályok nélkül véghezvinni, ennek a menyasszonynak azonban igencsak megszaladt a fantáziája.

Leadfotó: 123rf

Oldalak

Video Ha ezt csinálja a mobilod, éppen most lopják az adataidat
Video Player is loading.
Current Time 0:00
Duration -:-
Loaded: 0%
Stream Type LIVE
Remaining Time 0:00
 
1x
    • Chapters
    • descriptions off, selected
    • captions and subtitles off, selected
      Hirdetés
      Lifestyle
      Sztárok
      2024 decemberében derült ki, hogy jelenlegi formájában megszűnik a Fricska Táncegyüttes, s most a formáció oszlopos tagja, Papp Máté Bence is megszólalt a szomorú fejlemény kapcsán.
      Sztárok
      Tegnap este rendezték meg a Televíziós Újságírók Díja gálát, amely Magyarország egyik legrangosabb szakmai értékmérőjének számít. A szakmédia által 2014-ben alapított elismerés célja, hogy klasszikus...
      Sztárok
      Jóval azelőtt, hogy Katalin hercegné és Vilmos herceg hivatalosan is egy pár lettek, a hercegné már az egyetemi évek alatt elzavarta a nőket a leendő király közeléből – ráadásul nem is akárhogyan.
      Sztárok
      A korábbi szépségkirálynő 2024 novemberében, Balin szenvedett motorbalesetet, amit csak tetézett, hogy a nyílt sebébe egy veszélyes baktérium is bejutott. Horváth Éva most elárulta, hogyan sikerült...
      Lifestyle
      Ezúttal csupán egyetlen kakukktojás megtalálása lesz a feladatod, de hidd el, ebbe a rejtvénybe szinte mindenkinek beletörik a bicskája, vagyis korántsem lesz olyan egyszerű dolgod, mint elsőre...
      Utazás
      Igen, kissé szorongató helyzetről van szó, hiszen senki sem szereti, ha rejtett kamerával figyelik minden mozdulatát. Amennyiben arra gyanakszol, hogy a szállásodon valaki elhelyezhetett egy ilyen...