Rá sem ismerni Jim Carrey-re: a színész már nem úgy néz ki, ahogy megszoktuk, döbbenetesen megváltozott

Meglepő kép került nyilvánosságra a ritkán látható Jim Carrey-ről, aki mostanra teljesen hátat fordított Hollywoodnak.

Elmennél mellette az utcán

Jim Carrey hosszú ideig a világ egyik legnagyobb nevettetőjének, valamint a vígjátékok koronázatlan királyának mondhatta magát – olyan filmekben okozott felejthetetlen pillanatokat, mint az Ace Ventura, a Dumb és Dumber, illetve A Maszk, de persze a felsorolást még hosszan lehetne folytatni. Arról sem szabad megfeledkezni, hogy jó néhány drámai szerepben is kiválóan megállta a helyét, emellett szinkronszínészként is sokat letett az asztalra. 2022 áprilisában bejelentette, hogy visszavonul a filmipartól, azzal indokolva, hogy elege lett a szakmából – amikor megkérdezték tőle, visszatér-e valaha, nem tudott konkrét választ adni. Manapság már teljesen civil életet él, éppen ezért senki nem tudott arról, milyen látványos átalakuláson ment át a visszavonulása óta; galériánkban megmutatjuk, mennyit változott a 62 éves híresség:

Jim Carrey-t utoljára 2022-ben, a Sonic 2. részében láthattuk, aki ezt követően bejelentette: új fejezetet nyit az életében. Azóta eladta a óriási luxusházát, és elköltözött vidékre.
Kattints a további képekért!

Gerard Butler jelenleg új filmjén dolgozik, melyben nem akármilyen szerepet kapott: a népszerű színész olyan elképesztő átalakuláson ment át, hogy a róla készült fotókon első ránézésre fel sem lehet ismerni.

Leadfotó: Isa Foltin/WireImage/Getty Images

Forrás: Metropol

Oldalak

Video Élénk színek, merész minták: Íme a 2025-ös divattrendek
Video Player is loading.
Current Time 0:00
Duration -:-
Loaded: 0%
Stream Type LIVE
Remaining Time 0:00
 
1x
    • Chapters
    • descriptions off, selected
    • captions and subtitles off, selected
      Hirdetés
      Sztárok
      A Nemzet Színésze máig gyászolja szeretett feleségét, Cserhalmi Erzsébetet, aki 9 évvel ezelőtt távozott az élők sorából.
      Sztárok
      Osvárt Andrea még januárban, a saját közösségi oldalán jelentette be, hogy megszületett első gyermeke. Az újdonsült anyuka most a TV2 Tények Plusz című műsorának adott interjút, s végre szerelmét is...
      Egészség
      A sós víz vajon tényleg egy titkos csodaszer? Nos, nem árt tudnod néhány dolgot erről a különleges folyadékról, mielőtt beépítenéd a napi rutinodba, hiszen megvannak a jótékony, valamint a káros...
      Lifestyle
      Van egy olyan extra összetevő, amit ha belecsempészel mindenki kedvenc levesébe, akkor garantáltan az egész család repetázni fog majd belőle, ugyanis bár ezt a fűszert viszonylag kevesen használják,...
      Utazás
      Az esetek többségében nem kell veszélyes helyzetektől tartanod, ha szállodai szobát foglalsz magadnak, mégis van azonban néhány biztonsági óvintézkedés, amivel érdemes tisztában lenned.
      Sztárok
      Stephen Collins egészen 2014-ig a sorozatrajongók örök favoritjának számított, ám 11 évvel ezelőtt fény derült a népszerű színész súlyos titkára, mely hírnevét is megrendítette. A Hetedik mennyország...