Örökre elcsúfította a plasztika a 2000-es évek „leszbikus” tinisztárját: 38 évesen már rá sem ismerni az egykor fiús énekesnőre

Az orosz t.A.T.u nevű popegyüttes két énekesnője egy csapásra vált ismertté, amikor 2002-ben megjelent az All the Things She Said nevű daluk, sikerüket pedig csak tetézte, hogy a tinilányok saját nemükhöz vonzódtak, legalábbis sokáig ezt állították, majd csúnyán lebuktak.

Mi lett velük?

A 2000-es években nem volt hiány népszerű popelőadókból, együttesekből és duókból – bár a legtöbb ismert és nagy karriert befutott sztárok többségében britek vagy amerikaiak voltak, azért akadt köztük egy-két kivétel, például a t.A.T.u nevű orosz formáció. A két énekesnőből, Julija Olegovna Volkovából és Jelena Szergejevna Katyinából álló együttes 1999-ben robbant be a köztudatba, de már két évvel előtte, 1997-ben megalakultak. A t.A.T.u alapításának ötlete Ivan Sapovalov és Alekszandr Vojtyinszkij fejéből pattant ki, ekkor fedezték fel az egykori Neposzedis tagokat, Jelenát és Juliját – előbbi ekkor még csak 14, utóbbi 13 éves volt, és fura megjelenésük bizonyult döntőnek, hogy a két férfi végül őket választotta. A t.A.T.u név egyébként egy orosz rövidítés, melynek jelentése: „ez a lány szereti azt a lányt”. Éppen ezért a duóra hamar ráhúzták a „leszbikus köntöst”, a két lány pedig rá is tett egy lapáttal erre, amikor is az All the Things She Said klipjében csókolóztak, valamint leszbikus jeleneteket adtak elő. Különcségüknek és fülbemászó dalaiknak köszönhetően tehát Jelena és Julija hamar befutottak, ám hosszú évek óta nem hallani már felőlük – vajon mi történt velük? Nos, egy biztos: Julija azóta a plasztika rabja lett, külseje teljesen megváltozott, és az sem titok már egy ideje, hogy nem a saját neméhez vonzódik…

Íme a t.A.T.u két tagja fénykorukban, az 1990-es évek végén és a 2000-es évek elején, Érdekesség, hogy menedzserük karrierjük kezdetén kötelező szabályokat iktatott be számukra, szexuális életükről és nemi identitásukról például egyáltalán nem beszélhettek, figyelmen kívül kellett hagyniuk a riporterek kérdését, ezzel pedig elhitették a rajongókkal és a sajtóval is, hogy ők ketten bizony leszbikusok.
Kattints a további képekért!

Gyerekként hódította meg Hollywoodot, játszhatott a Matilda, a Csoda New Yorkban és a Mrs Doubtfire című filmekben is. Néhány év alatt azonban rémálommá lett az élete.

Leadfotó: Getty Images

Oldalak

Video Élénk színek, merész minták: Íme a 2025-ös divattrendek
Video Player is loading.
Current Time 0:00
Duration -:-
Loaded: 0%
Stream Type LIVE
Remaining Time 0:00
 
1x
    • Chapters
    • descriptions off, selected
    • captions and subtitles off, selected
      Hirdetés
      Sztárok
      2024 decemberében derült ki, hogy jelenlegi formájában megszűnik a Fricska Táncegyüttes, s most a formáció oszlopos tagja, Papp Máté Bence is megszólalt a szomorú fejlemény kapcsán.
      Sztárok
      Tegnap este rendezték meg a Televíziós Újságírók Díja gálát, amely Magyarország egyik legrangosabb szakmai értékmérőjének számít. A szakmédia által 2014-ben alapított elismerés célja, hogy klasszikus...
      Sztárok
      Jóval azelőtt, hogy Katalin hercegné és Vilmos herceg hivatalosan is egy pár lettek, a hercegné már az egyetemi évek alatt elzavarta a nőket a leendő király közeléből – ráadásul nem is akárhogyan.
      Sztárok
      A korábbi szépségkirálynő 2024 novemberében, Balin szenvedett motorbalesetet, amit csak tetézett, hogy a nyílt sebébe egy veszélyes baktérium is bejutott. Horváth Éva most elárulta, hogyan sikerült...
      Lifestyle
      Ezúttal csupán egyetlen kakukktojás megtalálása lesz a feladatod, de hidd el, ebbe a rejtvénybe szinte mindenkinek beletörik a bicskája, vagyis korántsem lesz olyan egyszerű dolgod, mint elsőre...
      Utazás
      Igen, kissé szorongató helyzetről van szó, hiszen senki sem szereti, ha rejtett kamerával figyelik minden mozdulatát. Amennyiben arra gyanakszol, hogy a szállásodon valaki elhelyezhetett egy ilyen...