Sztárok

Bereczki Zoltán első látásra beleszeretett a feleségébe: "A gerincemen végigfutott egy soha nem érzett bizsergés"

A Budapesti Operettszínház egykori művésze 2019-ben, egy színházi próbafolyamat során habarodott bele jelenlegi feleségébe, Bata Évába. Egyetlen pillanat is elég volt hozzá, hogy Bereczkit elvarázsolja vonzó kolléganője.

Válása után sokáig kereste a boldogságot

Bereczki Zoltán bő tíz évvel ezelőtt szakított korábbi feleségével, a Jászai-díjas énekes-színésznővel, Szinetár Dórával. Válásuk megrengetette óriási rajongói bázisukat, közös színházi előadásaik és musical-duettjük ugyanis hamis mítoszt szőtt köréjük: azt sugallta a közönségnek, hogy ha törik, ha szakad, ők a magánéletben is örökké egy párt alkotnak majd. Pedig Bereczkiék a nyilvánosság előtt számtalan alkalommal beszéltek belső konfliktusaikról, kapcsolatuk fonákságáról. Szinetár Dóra később egy szakmabelivel, Makranczi Zalánnal kötötte össze az életét, Bereczki Zoltánra azonban hosszú-hosszú ideig nem talált rá a szerelem. Ez a pillanat végül 2019-ben jött el, amikor a színész a Centrál Színházban próbálta a Nemek és igenek című darabot. A munkálatok során találkozott mostani feleségévél, a nálánál jóval fiatalabb Bata Évával, s egyetlen pillantás is elég volt, hogy kolléganője bűvkörébe vonja...

Bereczki Zoltánt tehát bőségesen kárpótolta az élet a magányban töltött esztendőkért.
Kattints a további képekért!

A sztárcsemete nemrégiben ünnepelte 16. születésnapját, édesanyja ezen apropóból osztott meg róla egy fotót a közösségi oldalán.

Leadfotó: Facebook

Oldalak

Video Nagy 2025-ös szerelmi horoszkóp
Video Player is loading.
Current Time 0:00
Duration -:-
Loaded: 0%
Stream Type LIVE
Remaining Time 0:00
 
1x
    • Chapters
    • descriptions off, selected
    • captions and subtitles off, selected
      Hirdetés
      Sztárok
      Fashion&Beauty
      Ránia és Letícia királyné gyakran tűnik fel hasonló stílusú ruhában – legyen szó elegáns gálavacsorákról, hivatalos eseményekről vagy hétköznapibb megjelenésekről –, emiatt pedig sokan úgy vélik,...
      Lifestyle
      A Ráknak fontos döntéseket kell hoznia a karrierjével kapcsolatban. Napi horoszkóp.
      Sztárok
      Árpa Attila nyert az idei InStyle Men of the Year gálán az Év Médiaszemélyisége kategóriában - a színész-műsorvezetővel és szerelmével a helyszínen készítettünk interjút.
      Sztárok
      Tegnap este az InStyle Men újra megrendezte exkluzív díjátadóját, a MEN of the Yeart. A gálaesten tíz kategóriában díjazták azokat a férfiakat, akik saját területükön kivételeset alkottak, akik...
      Egészség
      Sok helyen foglalkoznak az interneten, köztük a TikTok-on is azzal influenszerek, hogy mennyire káros, rágózól, vagy ha lenyeled a rágót. A szóbeszéd valóban igaz lehet, és legrosszabb esetben rákot...
      Lifestyle
      A körforgalomban sokan meg szokták szegni a szabályokat, de van egy dolog, amiért keményen büntet a rendőrség. Most felhívták a figyelmet, hogy ezt semmiképp nem csinálhatod az autóddal.