Skandináv lottó: spájzold be a rengeteg pénzt karácsonyra, így lehettél milliomos ezen a héten

A Szerencsejáték Zrt. megtartotta az 50. hét Skandináv lottó sorsolását, ahol a várható főnyeremény már 125 millió forint volt.

Csupán hét számot kellett eltalálnod

Elképesztő szériája volt a Skandináv lottónak a 48. héten, mivel két szerencsésnek is volt telitalálata. Reméljük nem voltak mérgesek egymásra amiatt, hogy osztozniuk kell a nyereményen, mivel több mint 272 millió 313 ezer forintot vághattak zsebre, na meg egy kis aprót hozzá.

Most várt ránk az 50. hét Skandináv lottó sorsolása. A statisztika szerint az előző héten 43 játékos volt hajszálnyira a főnyereménytől, de nekik csak hattalálatosuk lett. Ők így 370 ezer forintos nyereményt vehettek fel fejenként.

Most is persze rengetegen nyertek pénzt, de a többség a főnyereményre pályázott. Múlt héten nem volt telitalálat, így tudott gyarapodni ez az összeg. A galériánkban mutatjuk a nyerőszámokat, és persze azt is, hogy volt-e telitalálatos szelvény!

A várható főnyeremény tehát ezen a héten 125 millió forint Magyarországon. A sorsolást most is a Duna TV-n lehetett élőben követni. A szelvényeket szerda délután 18 óráig kellett feladni, és remélhetőleg nem feledkezett meg róla senki, nehogy épp most vesszenek kárba a számai.
Kattints a további képekért!

Leadfotó: Médiaklikk

Oldalak

Video Élénk színek, merész minták: Íme a 2025-ös divattrendek
Video Player is loading.
Current Time 0:00
Duration -:-
Loaded: 0%
Stream Type LIVE
Remaining Time 0:00
 
1x
    • Chapters
    • descriptions off, selected
    • captions and subtitles off, selected
      Hirdetés
      Sztárok
      A Nemzet Színésze máig gyászolja szeretett feleségét, Cserhalmi Erzsébetet, aki 9 évvel ezelőtt távozott az élők sorából.
      Sztárok
      Osvárt Andrea még januárban, a saját közösségi oldalán jelentette be, hogy megszületett első gyermeke. Az újdonsült anyuka most a TV2 Tények Plusz című műsorának adott interjút, s végre szerelmét is...
      Egészség
      A sós víz vajon tényleg egy titkos csodaszer? Nos, nem árt tudnod néhány dolgot erről a különleges folyadékról, mielőtt beépítenéd a napi rutinodba, hiszen megvannak a jótékony, valamint a káros...
      Lifestyle
      Van egy olyan extra összetevő, amit ha belecsempészel mindenki kedvenc levesébe, akkor garantáltan az egész család repetázni fog majd belőle, ugyanis bár ezt a fűszert viszonylag kevesen használják,...
      Utazás
      Az esetek többségében nem kell veszélyes helyzetektől tartanod, ha szállodai szobát foglalsz magadnak, mégis van azonban néhány biztonsági óvintézkedés, amivel érdemes tisztában lenned.
      Sztárok
      Stephen Collins egészen 2014-ig a sorozatrajongók örök favoritjának számított, ám 11 évvel ezelőtt fény derült a népszerű színész súlyos titkára, mely hírnevét is megrendítette. A Hetedik mennyország...