Új fordulatot vett a Zámbó Jimmy botrány, már a másik oldal is megszólalt A Királyról

Az RTL lerántotta a leplet, hogy mi a helyzet A Király című sorozattal kapcsolatban.

Zámbó Jimmy özvegye csak két részt tudott megnézni

A Király című széria miatt ismét beszédtéma lett Zámbó Jimmy, akiről az RTL forgatott le egy sorozatot. A történetben a kezdetektől fogja láthatjuk, hogy a híres előadóművész miképp ért fel a csúcsra.

Az RTL nagyot akart vele dobbantani, mert az elején csak azok láthatták a szériát, akik elő is fizettek a szolgáltatásukra. Nem rég azonban leadták a tévében is, ami miatt kitört a botrány.

„Sajnos ez valóban egy lejárató film lett, én nem ezt a forgatókönyvet írtam alá. Már több ügyvédnek is megmutattam, le akartam állítani, de sajnos azzal, hogy kiírták az elejére, hogy igazságok és hazugságok, nem tudnak vele mit kezdeni” – írta Zámbó Jimmy özvegye.

A naphire.hu most megszólaltatta a csatornát is, hogy mi az álláspontjuk az ügyben. A galériánkból megtudhatjátok, hogy mit válaszoltak!

Edit asszony csak az első két részt nézte meg, aztán hetekig csak nyugtatókkal tudott elaludni, szóval neki ennyi is elég volt A Királyból. Később Zámbó Krisztián is káromkodva kelt ki magából, hogy rengeteg hazugság van a sorozatban, és az apja nem volt angyal, de olyan sem, ahogyan bemutatják, azonban aztán törölte a posztot.
Kattints a további képekért!

Leadfotó: MTI Fotó – Földi Imre

Oldalak

Video Erre ügyelj, ha ülőmunkát végzel
Video Player is loading.
Current Time 0:00
Duration -:-
Loaded: 0%
Stream Type LIVE
Remaining Time 0:00
 
1x
    • Chapters
    • descriptions off, selected
    • captions and subtitles off, selected
      Hirdetés
      Sztárok
      A Nemzet Színésze máig gyászolja szeretett feleségét, Cserhalmi Erzsébetet, aki 9 évvel ezelőtt távozott az élők sorából.
      Sztárok
      Osvárt Andrea még januárban, a saját közösségi oldalán jelentette be, hogy megszületett első gyermeke. Az újdonsült anyuka most a TV2 Tények Plusz című műsorának adott interjút, s végre szerelmét is...
      Egészség
      A sós víz vajon tényleg egy titkos csodaszer? Nos, nem árt tudnod néhány dolgot erről a különleges folyadékról, mielőtt beépítenéd a napi rutinodba, hiszen megvannak a jótékony, valamint a káros...
      Lifestyle
      Van egy olyan extra összetevő, amit ha belecsempészel mindenki kedvenc levesébe, akkor garantáltan az egész család repetázni fog majd belőle, ugyanis bár ezt a fűszert viszonylag kevesen használják,...
      Utazás
      Az esetek többségében nem kell veszélyes helyzetektől tartanod, ha szállodai szobát foglalsz magadnak, mégis van azonban néhány biztonsági óvintézkedés, amivel érdemes tisztában lenned.
      Sztárok
      Stephen Collins egészen 2014-ig a sorozatrajongók örök favoritjának számított, ám 11 évvel ezelőtt fény derült a népszerű színész súlyos titkára, mely hírnevét is megrendítette. A Hetedik mennyország...