Te is mindig műanyag dobozokban tárolod a megmaradt főtt ételt? Óriási hibát követsz el, ha nem szoksz le róla azonnal

A konyhai műanyag dobozok rendkívül népszerűek, hiszen praktikusan tárolhatjuk benne az ebédről megmaradt maradékot – kutatások azonban kimutatták, hogy ezen tárgyak biztonsága igencsak megkérdőjelezhető.

Az ételek helyes tárolása nem játék

A hőálló és légmentesen záródó műanyag tárolóedényeket kifejezetten arra a célra fejlesztették ki, hogy minél tovább megőrizzék a benne tárolt főtt ételek frissességét, szavatossági idejét és jó ízét. Használatuk mellett szól továbbá az is, hogy mivel sem a méretük, sem a súlyuk nem nagy, így könnyen szállíthatók, átlátszó kialakításuk pedig lehetővé teszi a bennük elhelyezett fogások egyszerű azonosítását. Nem árt azonban óvatosnak lenni, szakértők szerint ugyanis nem feltétlenül jó ötlet frissen főtt ételeket műanyag dobozba tenni. Részletek a galériában!

A műanyag dobozok gyártásához felhasználnak olyan vegyületeket, melyeknek az egészségre gyakorolt hatásáról vajmi keveset tudunk, így azzal sem vagyunk kellően tisztában, hogy ha kioldódnak és szervezetünkbe kerülnek, milyen kockázattal kell számolnunk.
Kattints a további képekért!

Bár a mikrohullámú sütő egy remek találmány, nem minden ételt szabad benne újramelegíteni – cikkünkből most kiderül, melyek azok az élelmiszerek, amiket egészségünk érdekében soha nem szabadna megmikrózni.

Leadfotó: 123rf
Forrás: mindmegette.hu

Oldalak

Video Nagy 2025-ös szerelmi horoszkóp
Video Player is loading.
Current Time 0:00
Duration -:-
Loaded: 0%
Stream Type LIVE
Remaining Time 0:00
 
1x
    • Chapters
    • descriptions off, selected
    • captions and subtitles off, selected
      Hirdetés
      Sztárok
      2024 decemberében derült ki, hogy jelenlegi formájában megszűnik a Fricska Táncegyüttes, s most a formáció oszlopos tagja, Papp Máté Bence is megszólalt a szomorú fejlemény kapcsán.
      Sztárok
      Tegnap este rendezték meg a Televíziós Újságírók Díja gálát, amely Magyarország egyik legrangosabb szakmai értékmérőjének számít. A szakmédia által 2014-ben alapított elismerés célja, hogy klasszikus...
      Sztárok
      Jóval azelőtt, hogy Katalin hercegné és Vilmos herceg hivatalosan is egy pár lettek, a hercegné már az egyetemi évek alatt elzavarta a nőket a leendő király közeléből – ráadásul nem is akárhogyan.
      Sztárok
      A korábbi szépségkirálynő 2024 novemberében, Balin szenvedett motorbalesetet, amit csak tetézett, hogy a nyílt sebébe egy veszélyes baktérium is bejutott. Horváth Éva most elárulta, hogyan sikerült...
      Lifestyle
      Ezúttal csupán egyetlen kakukktojás megtalálása lesz a feladatod, de hidd el, ebbe a rejtvénybe szinte mindenkinek beletörik a bicskája, vagyis korántsem lesz olyan egyszerű dolgod, mint elsőre...
      Utazás
      Igen, kissé szorongató helyzetről van szó, hiszen senki sem szereti, ha rejtett kamerával figyelik minden mozdulatát. Amennyiben arra gyanakszol, hogy a szállásodon valaki elhelyezhetett egy ilyen...