Óvodás gyerekek feszült szülei, sziasztok!
Úgy látom jártamban-keltemben, hogy nem vagytok kevesebben idén sem, mint mi voltunk annak idején. Amikor végre „beszokott” a gyerekünk az oviba, így oldódott a reggeli gombóc a torkunkban, csakhogy máris nyakunkba kaptuk az élet egyéb kihívásait. Munkába visszatérő anyák, kiscipőkkel hadakozó apukák, szevasztok!
Sokkal nehezebb megőrizni a türelmünket, amikor millió feladat zakatol a fejünkben. Nem mondtam újat ezzel, de hátha mondok azzal, hogy milyen S.O.S. megoldásokkal próbálkozhatunk ilyen helyzetekben, hogy mégse az a szerencsétlen gyerek igya meg a levét! Neki semmi köze a mi feszültségünkhöz. Neki a napi kis feladataihoz van köze: az új környezethez, amelybe éppen beilleszkedett, az ott zajló folyamatokhoz, amiből sokszor csak annyi mutatkozik meg, hogy éppen túlpörög, vagy befeszül az itthoni kötelező körökre. Ráadásul a saját szempontunkból is fontos, hogy ne gyártsunk magunknak megbánni való helyzeteket, mert a szülői lelkiismeret-furdalásnál semmi sem koptatja jobban az önértékelésünket.
FemAnyu - kendőzetlenül az anyaságról
Józanság!
Nem kell megvárni, hogy túlcsorduljon a pohár, ha mindig leiszunk belőle egy kortyot vagy kilöttyintünk – jelentsen ez bármit, ami az adott helyzetben mérsékli a feszültségünket. Kezdve például annak belátásával, hogy nem tudunk mindig hosszan játszani, trükkösen terelgetni még akkor sem, ha nyilvánvaló, hogy az óvodakezdés óta még nagyobb szüksége volna rá a gyereknek! „Hiába gondoltam azt a nyáron, hogy a következő szintre léptünk, és csaknem fennakadás nélkül megy már a napi rutin!” – Emlékszem, hogy nekem ezt kellett belátnom akkoriban. Belátnom és elengednem, mert a feszültség mindig ezeken a pontokon jött ki. Kértem egyszer, kértem kétszer, de ha harmadikra sem csinálta meg, akkor robbantam. Vagy kipréseltem magamból, hogy „Rendben, akkor én most kimegyek. Szólj, amikor folytathatjuk!” Vagyis leléptem a másik szobába. Ha nem tudjuk magunkat kordában tartani, inkább távolodjunk el pár perce a gyerektől! Toljuk ki magunk előtt az indulatunkat, amivel legszívesebben lekaptuk volna a mosógép tetejéről, ahova azért ültettük fel, hogy megmossuk a fogát és kitisztítsuk az orrát.
Újratevervezés
„Megiszom a kávém felét, felveszem a pulcsim, összedobom az ágyat. Haladok azzal, amit amúgy is meg akartam csinálni.” – ezt mormoltam magamban azon a reggelen, amikor végre nem mentem bele semmi olyanba, ami utólag visszahúzta volna a szívem az óvoda kapujában.
A reggeli teendőink sorrendjének újratervezése mindig jó húzás. Úgy higgadunk le, hogy közben nem veszítünk időt, amikor annak a kis maszatnak ott bent, a fürdőben időre van szüksége ahhoz, hogy kibabrálja magából a hirtelen jött ellenállását.
Ez nem ugyanaz, mint a kiborult gyereket magára hagyni
Itt a kiborult szülő távolítja el magát az éppen dacoló gyerekétől arra a pár percre, amíg nem képes másra, mint hogy kiakadjon. Merthogy a gyereknek nem azt kell megtanulnia, hogy ne ellenkezzen a szülővel. Számára az a feladat, hogy felül tudjon kerekedni azokon az érzésein, amelyek ellenszegülésre késztetik. Belátható, hogy ez egy folyamat, amiben akadályozzuk vagy segíthetjük is a fejlődését. Kötelez, hogy a hangulatához nagy közünk van: „Mikor fektettem le este? Mennyi minőségi időt töltöttem vele?” Tudatosítsuk magunkban, hogy egy óra közös játék lefekvés előtt is több, mint három „egy légtérben levés” úgy, hogy közben félre-félrenézünk, mert annyi dolgunk van még.
Végül tereljük vissza magunkat az együttműködés felé!
Minden gyermek azzal az erős szociális képességgel születik, hogy együttműködő. A gyerekek még nem őrlődnek annyit, mint mi, ezért nagyon könnyű őket visszaterelni az együttműködés felé. Legyen ez a családi stratégiánk! – a büntetés és jutalmazás libikóka helyett. Tehát miután kifújtuk magunkat ágyazás közben, megittuk a kávénkat és készen állunk, térjünk vissza a gyerekhez egy tétova kérdéssel, hogy: „Mit is kell a táskádba tenni? Gyere, segíts!” – segíteni fog, mert egészen más ábrázattal léptünk vissza hozzá. Vagy kapjunk elő egy plüssfigurát, aki szóba áll vele: „…Képzeld, öcskös, Anya még neheztel rád, látod, milyen duli-fuli? Semmi kedve megmosni a fogad, úgyhogy engem küldött, hogy segítsek neked. Hogy kell megfogni ezt az izét?! Tiszta hülyeség!” – el fogja nevetni magát a fogkeféjével szerencsétlenkedő patkányon. Miközben mi is meggyőződhetünk arról a tükörbe pillantva, hogy jó döntést hoztunk.
Leadfotó:123rf.com
Oldalak
Hasonló cikkek
