100 éves lenne Kabos László: rég nem látott fotókon az ország legendás nevettetője

Szeptember 28-án lett volna 100 éves Kabos László Jászai Mari-díjas színész, komikus, a nevettetés mestere, akit kis Kabosként zárt szívébe a közönség az elmúlt évtizedekben.

Örök legenda

Kabos László Sárváron látta meg a napvilágot. Eleinte kertésznek tanult, de nem önként választotta ezt a szakmát, hanem a kényszer vitte rá, ugyanis az akkori nehéz időkben az a hír járta, hogy aki mezőgazdasági munkát végez, nem deportálják - végül azonban nem így történt, Mauthausenbe vitték, ahonnan szerencsésen hazakerült. Lókereskedőként dolgozó édesapja viszont nem élte túl a deportálást, bár a háború után sokáig reménykedtek, hátha hazajön; amikor bizonyossá vált, hogy hiába várják, édesanyja úgy döntött, hogy kimegy a család Amerikába, ahol rokonaik éltek. Csak ő maradt itthon a családból, mert színész akart lenni. Öt évet adott magának arra, hogy ez bekövetkezzen, ha nem sikerült volna, valószínűleg ő is emigrál. Álmai azonban szerencsére teljesültek, s hamarosan ő lett a XX. századi magyar színjátszás egyik legmeghatározóbb alakja, valamint a kor imádott nevettetője. Galériánkban rá emlékezünk:

Kabos László kezdetben kertészeti főiskolára járt, internátusban lakott, s az önképzőköri előadásokon, kabarékban, vidám darabokban ő volt a jópofa fiatalember, aki mosolyt csalt mindenki arcára. A világháború után Bálint Lajos, a Nemzeti Színház rendezője, dramaturgja tanította őt a színészmesterségre - akkor még nem sejtette, hogy kabarészínész lesz belőle, ez később alakult így.
Kattints a további képekért!

Oliver Hardy, aki a legendás Stan és Pan komikuspár tagjaként vonult be a történelembe, a némafilmkorszak végére elképesztő népszerűségre tett szert, a kulisszák mögött azonban súlyos nehézségek árnyékolták be az életét, melyek végül teljesen tönkretették.

Leadfotó: Fortepan / Nagy Gyula

Oldalak

Video Ha ezt csinálja a mobilod, éppen most lopják az adataidat
Video Player is loading.
Current Time 0:00
Duration -:-
Loaded: 0%
Stream Type LIVE
Remaining Time 0:00
 
1x
    • Chapters
    • descriptions off, selected
    • captions and subtitles off, selected
      Hirdetés
      Sztárok
      A Netflix új, nagysikerű tévésorozata, a Kamaszok (Adolescence) kreátor-forgatókönyvírója, Jack Thorne is aláírta a petíciót, melyet támogatói azt kérik, hogy a szülők ne vegyenek okostelefont 16...
      Sztárok
      Mióta Meghan Markle a brit királyi család tagja lett, a világot egyre jobban foglalkoztatja, milyen ember is ő valójában, ami nem csoda, hiszen egyes, a hercegnével kapcsolatos felmerült állítások...
      Lifestyle
      Most kiderül, hogy mennyire vagy művelt történelemből: ha mind az öt kérdésre tudod a választ, akkor minden kétséget kizáróan egy valódi profival van dolgunk, ha azonban nem megy elsőre a kérdések...
      Lifestyle
      Húsvét táján mindig megnövekszik a tojás iránti kereslet, aggodalomra azonban semmi ok, ellátási problémával az idei esztendőben sem kell számolni, viszont ennek ellenére sem ajánlatos az utolsó...
      Utazás
      Az ország számos pontján észlelték az elsőre megmagyarázhatatlannak tűnő jelenséget, amit a budapesti Városligetben és Piliscsabán is lefotóztak a szemfüles bámészkodók.
      Sztárok
      Nemrégiben megkezdődött a 76 esztendős Gérard Depardieu zaklatási pere. A vád szerint a színész 2021-ben, A zöld redőnyök című film forgatása során molesztált két nőt.