Sztárok

Özvegy sógornőjével esett szerelembe Körtvélyessy Zsolt: "Nem felejtük el a házastársainkat, de úgy gondoljuk, kaptunk még egy esélyt az élettől"

A színész 2020-ban veszítette el imádott feleségét, Egerszegi Juditot, a közelmúltban azonban kiderült róla, hog ismét rátalált a szerelem. Körtvélyessy megözvegyült sógornőjében lelt új társra.

A gyászidőszakban leltek egymásra

Az elmúlt évek során rengeteg fájdalmas pillanatot élt át Körtvélyessy Zsolt: a Barátok közt című tévésorozat egykori Hoffer Józsija 2020-ban veszítette el szeretett feleségét, Egerszegi Juditot, aki koronavírus-fertőzés következtében hunyt el. Pár hónappal később meghalt a színész öccse, Körtvélyessy Csaba is. Zsolt és szintúgy megözvegyült sógornője sokáig barátokként tartották egymásban a lelket, ám a gyászidőszakban kapcsolatuk szerelemmé mélyült. Körtvélyessy korábban csupán annyit mondott új társáról, hogy szintén özvegy és régóta ismerik egymást. Végül a Blikk derítette ki, hogy a színművész a saját sógornőjébe szeretett bele. "Nem akartam nagy dobra verni, de ha már így kiderült, nem fogom letagadni, mert nincs benne semmi rossz. A miénk egy pozitív szerelmi történet" - mondta Körtvélyessy. Lapozz, a cikk a galériában folytatódik!

"Én és az öcsém is negyvenöt évig éltünk boldog házasságban életünk szerelmével. Amikor Juditkám a Covid miatt elment, teljesen összetörtem. Azt gondoltam, már soha nem találok párra, egyedül élem majd le az életemet. A gyász közben igyekeztem minél többet segíteni a sógornőmnek, mert Csabi is régóta beteg volt, ápolásra szorult. Emelgettem az ágyban, jártam be hozzá a kórházba. Végül ő is elkapta a vírust, itt hagyott minket" - révedt a múltba a színművész.
Kattints a további képekért!

A színművész még júliusban esett át egy szívműtéten, később viszont bakteriális fertőzés támadta meg a szervezetét, így jelenleg is kórházi kezelésre szorul.

Leadfotó: Facebook

Oldalak

Video Erre ügyelj, ha ülőmunkát végzel
Video Player is loading.
Current Time 0:00
Duration -:-
Loaded: 0%
Stream Type LIVE
Remaining Time -:-
 
1x
    • Chapters
    • descriptions off, selected
    • captions and subtitles off, selected
      Hirdetés
      Sztárok
      Sztárok
      A Netflix új, nagysikerű tévésorozata, a Kamaszok (Adolescence) kreátor-forgatókönyvírója, Jack Thorne is aláírta a petíciót, melyet támogatói azt kérik, hogy a szülők ne vegyenek okostelefont 16...
      Sztárok
      Mióta Meghan Markle a brit királyi család tagja lett, a világot egyre jobban foglalkoztatja, milyen ember is ő valójában, ami nem csoda, hiszen egyes, a hercegnével kapcsolatos felmerült állítások...
      Lifestyle
      Most kiderül, hogy mennyire vagy művelt történelemből: ha mind az öt kérdésre tudod a választ, akkor minden kétséget kizáróan egy valódi profival van dolgunk, ha azonban nem megy elsőre a kérdések...
      Lifestyle
      Húsvét táján mindig megnövekszik a tojás iránti kereslet, aggodalomra azonban semmi ok, ellátási problémával az idei esztendőben sem kell számolni, viszont ennek ellenére sem ajánlatos az utolsó...
      Utazás
      Az ország számos pontján észlelték az elsőre megmagyarázhatatlannak tűnő jelenséget, amit a budapesti Városligetben és Piliscsabán is lefotóztak a szemfüles bámészkodók.
      Sztárok
      Nemrégiben megkezdődött a 76 esztendős Gérard Depardieu zaklatási pere. A vád szerint a színész 2021-ben, A zöld redőnyök című film forgatása során molesztált két nőt.