Megérezte volna közelgő halálát? Hihetetlen dolgot kért temetésével kapcsolatban Michael Jackson

Idén júniusban volt 14 éve annak, hogy a pop királya nincs velünk: Michael Jackson halála 2009-ben sokkolta az egész világot, az énekes azonban előre gondolkodott – tudta, mi az az egy-két dolog, amit magával akar vinni a sírba.

Ruhatervezője teljesítette furcsa kérését

Michael Jackson a zenei élet egyik, ha nem a legkiemelkedőbb alakja volt: öröksége mindmáig él, zenéje pedig a mai napig útmutatásként szolgál az előadók számára, akik gyakran merítenek ihletet Jacko szerzeményeiből. A pop királya csupán 50 éves volt, amikor örökre lehunyta a szemét: halála körülményeit illetően még mindig sok a kérdés, hiszen felmerült például magánorvosának felelőssége is, de többen úgy gondolják, Michael még mindig él, csupán a nyilvánosságnak és a reflektorfénynek akart végérvényesen búcsút inteni, ezért rendezte meg saját halálát. Nos, az igazság sajnos minden bizonnyal nem az utóbbi: Jacksonnal valószínűleg gyógyszertúladagolás végzett azon a bizonyos napon, amikor Conrad Murray, az énekes orvosa rátalált a popsztárra annak Los Angeles-i otthonában. Conrad állítólag hiába próbálta újraéleszteni az előadót, már túl késő volt, nem tudta megmenteni az életét, sem pedig a kiérkező mentők, akik három percen belül odaértek az énekes házához. A mentősök egy órán át próbálkoztak az újraélesztéssel a kórházba vezető úton, de nem volt mit tenni – mint az később kiderült, a tragédia felelőse többek között a személyi orvos, Conrad Murray volt, aki számos olyan hibát elkövetett, ami szerepet játszott Jackson halálában. A halált a vényköteles gyógyszerek túladagolása okozta: Michaelt alvászavara miatt Conrad propofollal kezelte, amit egyébként csak anesztéziával foglalkozó szakember adhatott volna be neki, Murray azonban kardiológus volt. A király keringése a többféle gyógyszer miatt összeomlott, leállt a szívverése, amit az orvos csak egy órával később vett észre, amikor már gyakorlatilag semmit sem tudott tenni annak érdekében, hogy az újraélesztéssel visszahozza a sztárt az élők sorába. Jackson halálára tehát senki sem számított, hiszen az énekes épp a This Is It nevű turnéjára készült, nem pedig a végső távozásra – Michael azonban korábban már gondolkodott saját temetéséről, akkor pedig elmondta ruhatervezőjének, mi is a kívánsága.

A Michael Jackson-jelenséghez hozzátartoztak a feltűnő ruhák is, amelyeket a színpadon viselt: csillogó öltönyök, sapkák vagy éppen a legendás kesztyű, ami nélkül szinte sosem lehetett őt látni. Így talán nem meglepő, hogy a pop királyát a rá jellemző ikonikus tárgyakkal együtt temették el a Forest Lawn Memorial Parkban.
Kattints a további képekért!

A lépésnek most már mindörökre nyoma lesz az interneten.

Leadfotó: Getty Images

Oldalak

Video Élénk színek, merész minták: Íme a 2025-ös divattrendek
Video Player is loading.
Current Time 0:00
Duration -:-
Loaded: 0%
Stream Type LIVE
Remaining Time 0:00
 
1x
    • Chapters
    • descriptions off, selected
    • captions and subtitles off, selected
      Hirdetés
      Lifestyle
      A sütőt még olykor azok is be szokták kapcsolni, akiktől távol el a főzés, mert elég, ha mondjuk csak fagyasztott pizzát dobna bele. Azonban van egy gyakori hiba, ami csökkenti a sütő élettartamát.
      Sztárok
      Az utóbbi időben rengetegszer merült fel Szoboszlai Dominik neve a sajtóban, de ő inkább a szerelmére koncentrált, és elvette feleségül.
      Fashion&Beauty
      A fenntartható öltözködés Mária dán királynő stílusjegye, s mi sem bizonyítja ezt jobban, minthogy hosszú ideje újra és újra előveszi az egyik kedvenc ruháját.
      Lifestyle
      A Kos befolyásos emberekkel építhet ki kapcsolatokat. Napi horoszkóp.
      Lifestyle
      A Halakra romantikus találkozás vár a napokban. Hétvégi szerelmi horoszkóp!
      Egészség
      Nem kell azonnal a kávéhoz nyúlnod a szakértők szerint, sőt, azt inkább később kellene elfogyasztani. Íme, néhány tipp, hogy zökkenőmentes legyen a reggeli ébredés.