Vilmos rendszeresen felrúgja az udvari szabályt Katalin miatt: a trónörökös alig tudja leplezni, mit érez legbelül

Katalin hercegné és Vilmos herceg kapcsolata a kezdetek óta a nyilvánosság előtt zajlik, s bár igyekeznek mindig visszafogottan viselkedni a publikum előtt, olykor előfordul, hogy képtelenek leplezni a valódi érzéseiket.

Testbeszéd-szakértő elemezte a gesztusaikat

A walesi hercegi pár szerelme tündérmesébe illő: nagyon fiatalon találtak egymásra, s bár eleinte csak baráti viszonyt ápoltak, hamar rájöttek, hogy nem tudják elképzelni az életüket a másik nélkül. Egyszer ugyan szakítottak, a különlét mégsem vert éket közéjük, sőt csak még inkább megerősítette őket abban, hogy a sors egymásnak teremtette őket – ma pedig már elmondhatják magukról, hogy 12 éve élnek boldog, kiegyensúlyozott házasságban, melyből három csodaszép gyermekük született. A brit királyi család tagjaiként azonban korántsem élnek átlagos életet, így rájuk számos olyan, az átlagember számára furcsának tűnő szabály vonatkozik, melyek meghatározzák, hogyan kell viselkedniük, amikor az egész világ őket figyeli. Az udvari protokoll előírja nekik, hogy mindig visszafogott magatartást tanúsítsanak, ám ha alaposan megvizsgáljuk a róluk készült fotókat, valamint videókat, egyből feltűnhet, hogy ez nem mindig jön össze nekik – főleg a trónörökös az, aki néha képtelen elrejteni, mit is érez legbelül, amikor a felesége közelében van. Részletek a galériában!

Noha Katalin hercegné és Vilmos herceg lépéseit folyamatosan nyomon követi a média, a házaspár mindig megoldja, hogy magánéletük legintimebb részletei a négy fal között maradjanak.
Kattints a további képekért!

A walesi hercegné úgy látja, férjével együtt változtatniuk kell gyermeknevelési elveiken.

Leadfotó: Karwai Tang/WireImage/Getty Images
Forrás: Mirror

Oldalak

Video Ha ezt csinálja a mobilod, éppen most lopják az adataidat
Sztárok
Rihanna pillanatok alatt lenyűgözte rajongóit, amikor nemrégiben megmutatta, hogy kétgyermekes édesanyaként is ugyanolyan szuper dögös és magabiztos, mint korábban.
Fashion&Beauty
Meghan Markle-től azt szoktuk meg, hogy általában luxusmárkás ruhákkal, cipőkkel és kiegészítőkkel tölti fel a gardróbját, viszont az egyik most igencsak népszerű szettje egyáltalán nem ebbe a...
Lifestyle
Utazás
A festői tájak, a történelmi települések és a természet nyújtotta nyugalom mind-mind magával ragadják az idelátogatókat. Ráadásul Krk nemcsak a tengerparti pihenésre vágyóknak kínál rengeteg élményt...
Egészség
Azt eddig is tudtuk, hogy kerülni kellene a cukros italokat, de miután ezt meglátod, lehet végleg hátat fordítasz nekik.
Fashion&Beauty
Kipróbálnád a frufrut? Összeállításunkból kiderül, hogy melyik stílus illik hozzád a legjobban!