Lifestyle

Döbbenetes dolgot erősített meg a Fehér Ház: Kína évek óta készül valamire

Kína hírszerző képességek kiépítésére törekszik Kubában - erősítette meg a Fehér Ház hétfőn. A nemzetbiztonsági szóvivő kijelentette, hogy az Egyesült Államok Kubának is tudomására hozta aggályait Kína tevékenysége miatt a szigetországban - írja az MTI.

Már 4 éve dolgozhatnak rajta

John Kirby-t annak kapcsán kérdezték az elnöki hivatal sajtótájékoztatóján, hogy a hétvégén meg nem nevezett kormányzati források az amerikai sajtóban megerősítették, hogy Kína legalább 2019. óta hírszerző-bázis létrehozásán dolgozik Kubában, mintegy 160 kilométerre az Egyesült Államok, azaz Florida állam partjaitól.

Múlt hét csütörtökön először a The Wall Street Journal napilap számolt be arról, hogy Kína és Kuba megállapodásra jutott arról, hogy a szigeten Kína elektronikus lehallgató-állomást létesít, amelyért cserében milliárdos összeget fizet a pénzszűkében lévő kubai államnak. A lap értesülését a Fehér Ház csütörtökön még pontatlannak minősítette, majd hétvégén név nélkül nyilatkozó fehér házi tisztségviselők megerősítették az értesülés tartalmát.John Kirby, a Nemzetbiztonsági Tanács szóvivője hétfőn már úgy fogalmazott, nem újdonság, hogy Kína hírszerzési képességeit bővíteni törekszik Kubában és másutt a féltekén.
Kattints a további képekért!

Forrás: MTI Fotó: 123rf

Oldalak

Video Erre ügyelj, ha ülőmunkát végzel
Video Player is loading.
Current Time 0:00
Duration -:-
Loaded: 0%
Stream Type LIVE
Remaining Time 0:00
 
1x
    • Chapters
    • descriptions off, selected
    • captions and subtitles off, selected
      Hirdetés
      Lifestyle
      Sztárok
      Korda György is a jelöltek között volt férfi zsűritag kategóriában a Televíziós Újságírók Díjátadón – a gálán az énekessel és Balázs Klárival népszerűségük titkáról, valamint idei terveikről...
      Utazás
      Hadja Lahbib, az Európai Bizottság humanitárius segítségnyújtásért és válságkezelésért felelős biztosa minden EU-s állampolgártól "72 órás önellátást" kér.
      Sztárok
      2024 decemberében derült ki, hogy jelenlegi formájában megszűnik a Fricska Táncegyüttes, s most a formáció oszlopos tagja, Papp Máté Bence is megszólalt a szomorú fejlemény kapcsán.
      Sztárok
      Tegnap este rendezték meg a Televíziós Újságírók Díja gálát, amely Magyarország egyik legrangosabb szakmai értékmérőjének számít. A szakmédia által 2014-ben alapított elismerés célja, hogy klasszikus...
      Sztárok
      Jóval azelőtt, hogy Katalin hercegné és Vilmos herceg hivatalosan is egy pár lettek, a hercegné már az egyetemi évek alatt elzavarta a nőket a leendő király közeléből – ráadásul nem is akárhogyan.
      Sztárok
      A korábbi szépségkirálynő 2024 novemberében, Balin szenvedett motorbalesetet, amit csak tetézett, hogy a nyílt sebébe egy veszélyes baktérium is bejutott. Horváth Éva most elárulta, hogyan sikerült...