Ördög Nóra és Nánási Pál 13 év után is odavannak egymásért: így sikerül fenntartaniuk a harmóniát a házasságukban

Ördög Nóra élete java részt a munkáról és az egyéb elfoglaltságokról szól, emellett azonban mindig jut kellő energiája a gyermekeire, no és persze arra, hogy férjével, Nánási Pállal egymásra is jusson idejük.

Kiegyensúlyozott a kapcsolatuk

Ördög Nóra és Nánási Pál Magyarország egyik legkedveltebb sztárpárjának számítanak: hosszú évek óta kitartanak egymás mellett jóban-rosszban, ráadásul gyönyörű családot tudhatnak a magukénak, hiszen két csodaszép gyermeket nevelnek. 2010-ben házasodtak össze, majd 2013-ban megszületett első gyermekük, Nánási Mici, 2014-ben pedig kisfiuk, Vencel. A műsorvezető és férje között láthatóan még mindig tökéletes a harmónia, és 13 év után is odáig vannak egymásért, pedig egyikük sem szenved hiányt a tennivalókból, így nem csoda, hogy olykor ők is igénylik a nyugalmat, illetve a pihenést. Ahhoz, hogy ez nyáron teljes mértékben megvalósulhasson, kénytelenek átgondolni, milyen változtatásokat hozzanak az életükben. Részletek a galériában!

Ördög Nóráéknál mindig pörög az élet. A házaspár az utóbbi években egyáltalán nem unatkozott, hiszen a gyermeknevelés mellett közös vállalkozásukkal, a Nekem a Balaton bisztróval is rengeteget foglalkoznak. Éppen ezért a műsorvezető folyamatosan azon dolgozik, hogy megtalálja az arany középutat a munka és a kikapcsolódás között.
Kattints a további képekért!

Mici életét egészen az elejétől nyomon követhetik a Nánási család fanjai, az azonban sokkoló, hogy a legfrissebb képeken Mici mennyire hasonlít édesanyjára.

Leadfotó: Instagram/ ordognora

Oldalak

Video Erre ügyelj, ha ülőmunkát végzel
Video Player is loading.
Current Time 0:00
Duration -:-
Loaded: 0%
Stream Type LIVE
Remaining Time 0:00
 
1x
    • Chapters
    • descriptions off, selected
    • captions and subtitles off, selected
      Hirdetés
      Lifestyle
      Hankó Balázs kulturális és innovációs miniszter nemrégiben közölte: 2026 januárjától már félmillió édesanya lesz élethosszig szja-mentes Magyarországon. Igen ám, de - és erről sokan megfeledkeznek -...
      Sztárok
      Gene Hackman, a 20. század második felének egyik legjelentősebb színésze februárban hunyt el. Régi kollégája és barátja, Morgan Freeman az Oscar-díjátadó színpadán emlékezett meg a világsztárról.
      Esküvő
      A házasságkötések számának csökkenése Magyarországon komoly kérdéseket vet fel a kormányzat és a jövő generációi számára, és új megoldásokat igényel a családalapítás ösztönzésére.<
      Utazás
      A hét elején országos fagyokra lehet számítani, majd érkezik a 180 fokos fordulat, melynek hatására tényleg úgy érezhetjük majd, mintha nem is március elején járnánk...
      Lifestyle
      Egy kormányrendelet értelmében a magyarországi diákoknak kötelezően le kell adniuk a mobiltelefonjaikat az iskolákban. Ám, ha mindez nem volna elegendő, mostantól - bizonyos iskolákban - kauciót,...
      Egészség
      Egyesek nagyvonalúan figyelmen kívül hagyják a lejárati időt, és akkor is tovább szedik az előírt gyógyszereiket, amikor elvileg már nem lenne szabad. De vajon mennyire veszélyes ez a széles körben...