Apja helyére pályázik? Vilmos már most a saját koronázásán gondolkodik, a herceg szakítana az ősi hagyományokkal

A herceg állítólag azt tervezi, saját koronázásán több hagyománnyal is szakít majd, így Vilmos ceremóniája valószínűleg egyáltalán nem úgy fog majd kinézni, mint apjáé.

Már most tudja, milyen koronázási szertartásra vágyik

Pontosan 10 napja annak, hogy Károly, illetve felesége, Kamilla fejére korona került a Westminster-apátságban, így hivatalosan is Erzsébet legidősebb fia lett a király, neje pedig a királyné. Mint azt jól tudjuk, Károly igencsak sokat várt erre a történelmi jelentőségű pillanatra, hiszen anyja 70 évig uralkodott, ebben az időben pedig a jelenlegi király csak hercegi pozíciót tölthetett be. Nos, a 74 éves uralkodó most megmutathatja a világnak, hogy a hosszú évtizedeken át tartó felkészülés során mit tanult, és bebizonyíthatja a népnek, hogy igenis alkalmas a trónra, holott sokan úgy vélik, a stafétabotot inkább át kellene adnia fiának, Vilmosnak, aki egy új korszakot hozna a monarchia életében. Azt nem tudni, hogy a herceg csak apja halálával vagy esetlegesen a lemondásával kerül-e trónra, annyi azonban már most bizonyos, hogy Vilmos is készen áll a feladatra, így talán az sem meglepő, hogy már ő is eljátszott azzal a gondolattal, milyen koronázást is szeretne magának, ha eljön az ő dicső pillanata. A palota forrásai szerint a herceg több hagyománnyal is szakítana saját ceremóniáján, ami így közel sem úgy zajlik majd, ahogy Erzsébeté vagy épp Károlyé. Galériánkból megtudhatod, milyennek tervezi Vilmos a pillanatot, amikor az ő fejére kerül majd a díszes korona!

A bennfentesek szerint Vilmos néhány nappal Károly szertartása után már el is kezdte tervezgetni a saját koronázását: a walesi herceg állítólag azt szeretné, ha az ünnepség teljesen máshogy nézne ki, mint apja kétórás ceremóniája a Westminster-apátságban, és azt is tudja már, hogy mire szeretné a leginkább fektetni a hangsúlyt.
Kattints a további képekért!

Ha valamilyen nyilvános eseményen vesznek részt, akkor örökösen mosolyognak, s minden egyes fényképükön irigylésre méltóan derűsnek tűnnek, ám egyes vélemények szerint komoly válságba került III. Károly király és Kamilla királyné házassága.

Leadfotó: Getty Images

Oldalak

Video Élénk színek, merész minták: Íme a 2025-ös divattrendek
Video Player is loading.
Current Time 0:00
Duration -:-
Loaded: 0%
Stream Type LIVE
Remaining Time 0:00
 
1x
    • Chapters
    • descriptions off, selected
    • captions and subtitles off, selected
      Hirdetés
      Lifestyle
      Van egy olyan konyhai maradék, amely a leandert buján virágzó bokorrá teszi, ha megfelelően alkalmazod ezt a titkos "szupertrágyát".
      Lifestyle
      Az inváziós faj egyedeit először 2023-ban észlelték Magyarországon, de úgy tűnik, idén sajnos visszatérhetnek.
      Sztárok
      A Forma-1 hétszeres világbajnoka, Michael Schumacher aláírása ékesíti azt a sisakot, amellyel a demencia elleni küzdelmet szeretnék támogatni a sportág jeles alakjai - írja az MTI.
      Lifestyle
      Biztonsági okokból hamarosan megszűnik a mobilos belépés a legnépszerűbb magyar pénzintézet internetbankjába.
      Sztárok
      A TV2-t nemrég a Sztárban sztár All Stars című műsor zsűritagjainak trágár megnyilvánulásai miatt bírságolta meg a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsa, de úgy tűnik, a hírességek A Nagy...
      Sztárok
      Bár a divat és az udvari protokoll sokszor kéz a kézben járnak, néha egy apró részlet mögött évszázados hagyományok húzódnak meg – ez volt igaz Kamilla királyné megjelenésére is, amikor nemrég...