Utazás

Nagy a baj? Szédületes sebességgel száguld a Föld felé egy óriási aszteroida, a NASA szinte az utolsó pillanatban szúrta ki

Méretes objektumról van szó, mely másodpercenkénti 15,8 kilométeres sebességgel közelít a Föld felé. Van okunk a pánikra?

A tömege nagyjából megegyezik 90 elefántéval

Másodpercenkénti 15,8 kilométeres sebességgel közelít a Föld felé egy hatalmas aszteroida, az idegen égitest létezéséről ráadásul csak a közelmúltban, március derekán szerzett tudomást a NASA - írja a Daily Star. Az objektum egyáltalán nem nevezhető kicsinynek: 270 méter szélességű, és a szakemberek állításai szerint tömege nagyjából megegyezik kilencven elefántéval. A 2023 FM névre keresztelt aszteroida egyébként csütörtökön jár majd a legközelebb a kék bolygóhoz, de világvégétől ekkor sem kell tartani, hiszen "mindössze" 3 millió kilométerre közelít majd meg minket.

A kutatók ugyanakkor egy másik idegen égitestet is felfedeztek: az 2023 FN13 jóval kisebb, mint az imént említett 2023 FM, és lassabban is mozog a világűrben, viszont jóval közelebb jut majd hozzánk (hamarosan nagyjából 1 millió kilométernyi távolságra lesz tőlünk). Egy másik aszteroida, a 2023 DW jelű majd 2046. február 14-én ütközhet a Földnek, igaz, egyelőre nem tisztázott, hogy pontosan mennyi az esély a "találkozásra", valamint az sem, hogy milyen hatással lehet a bolygónkra a becsapódás.

Aszteroidák közelítenek a kék bolygó felé

Fotó: 123rf

A maga nemében páratlan kutatói sikerben oroszlánrésze volt az első magyar fejlesztésű kisműholdnak is.

Leadfotó: 123rf

Oldalak

Video Erre ügyelj, ha ülőmunkát végzel
Video Player is loading.
Current Time 0:00
Duration -:-
Loaded: 0%
Stream Type LIVE
Remaining Time 0:00
 
1x
    • Chapters
    • descriptions off, selected
    • captions and subtitles off, selected
      Hirdetés
      Utazás
      Sztárok
      Sárközi Ákos nyert az Év Gasztroarca kategóriában a 2025-ös InStyle MEN of the Year gálán - a sztárséffel és festőművész feleségével, Évával a helyszínen készítettünk interjút.
      Egészség
      Gondoltad volna, hogy van egy olyan ital, amely nem tartalmaz koffeint, mégis rendkívül frissítő hatással bír, ha reggelente fogyasztod? Nos, cikkünkből most megtudhatod, mely ital ad energialöketet...
      Sztárok
      A Buckingham-palota közleményéből kiderül, hogy III. Károly a rákkezelése miatt tartózkodott az egészségügyi intézményben, ahol végül rövid megfigyelésre szorult.
      Sztárok
      Katalin hercegné és Vilmos herceg kapcsolata talán mégsem olyan felhőtlen, mint ahogyan eddig gondoltuk? Mint kiderült, a trónörökös olykor heves érzelmek hatása alá kerül, olyankor pedig feleségén...
      Sztárok
      A közönség a Hunyadi minden egyes történelmi szereplőjéhez egy színész arcát társítja, de vajon hogyan nézhettek ki e valóban létezett személyek a középkorban? A választ a mesterséges intelligencia...
      Sztárok
      Március végén szexuális zaklatási vádak miatt állt bíróság elé a 76 éves Gérard Depardieu, aki a vádlottak padján egy meglepő, az ügyhöz azonban kevéssé kapcsolódó bejelentéssel borzolta a kedélyeket...