5 narancsbőrgyilkos étel, ami megszabadít a bosszantó gödröcskéktől: ezeket edd, ha feszes bőrre vágysz

A narancsbőr sok nő életét keseríti meg, bizonyos ételek fogyasztásával azonban halványítható, vagy akár el is tüntethető.

Viszlát cellulit!

Narancsbőrnek nevezzük azt a kötőszövetben található lokális zsírfelhalmozódást, amely egyenetlenné teszi a bőr felszínét és a narancs héjához hasonló megjelenést kölcsönöz az érintett területnek, azaz leggyakrabban a comboknak, a fenéknek, ritkábban a hasi tájéknak – egy teljesen természetes, testsúlytól független dologról van szó, melynek kialakulásában a genetika, az életmód, valamint a szervezetben zajló hormonális folyamatok is befolyásoló tényezők. A legtöbb nőnél, sőt még a szupermodelleknél és világsztároknál is megjelenik, mégis küzdünk ellene, próbáljuk takargatni, hiszen nem látjuk esztétikusnak. Noha vannak, akik rendszeres testmozgással próbálják eltüntetni, egyesek különböző kozmetikai termékek használatában bíznak, míg mások zsírleszívás mellett döntenek (ami valljuk be, néha többet árt, mint használ), sajnos még nem találták fel a cellulit elleni egyetlen és hatásos csodaszert. Azonban ha elhagyjuk a rossz étkezési szokásainkat, odafigyelünk az egészséges és kiegyensúlyozott táplálkozásra, valamint arra, hogy megfelelő élelmiszereket vigyünk be a szervezetünkbe, nemcsak az egészségünkkel teszünk jót, de csökkenthetjük a bosszantó hepehupás redők megjelenését. Galériánkban eláruljuk, melyek azok az ételek, amiket ebből a szempontból érdemes beépíteni az étrendbe:

A citrusféléknek nemcsak kellemes az ízük, de igen gazdagok vitaminokban, emellett kifejezetten magas a rosttartalmuk is. A bennük található antioxidánsok védenek az oxidatív stressz káros hatásai ellen, amelyek a bőr állapotának romlásáért felelnek.
Kattints a további képekért!

Úgy érzed, mostanában felszaladt néhány plusz kiló? Megmutatjuk a legerősebb vízhajtó gyümölcsöket és zöldségeket, melyekkel garantáltan sikeres lesz a diéta.

Leadfotó: 123rf
Forrás: házipatika

Oldalak

Video Erre ügyelj, ha ülőmunkát végzel
Video Player is loading.
Current Time 0:00
Duration -:-
Loaded: 0%
Stream Type LIVE
Remaining Time 0:00
 
1x
    • Chapters
    • descriptions off, selected
    • captions and subtitles off, selected
      Hirdetés
      Sztárok
      A Forma-1 hétszeres világbajnoka, Michael Schumacher aláírása ékesíti azt a sisakot, amellyel a demencia elleni küzdelmet szeretnék támogatni a sportág jeles alakjai - írja az MTI.
      Lifestyle
      Biztonsági okokból hamarosan megszűnik a mobilos belépés a legnépszerűbb magyar pénzintézet internetbankjába.
      Sztárok
      A TV2-t nemrég a Sztárban sztár All Stars című műsor zsűritagjainak trágár megnyilvánulásai miatt bírságolta meg a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsa, de úgy tűnik, a hírességek A Nagy...
      Sztárok
      Bár a divat és az udvari protokoll sokszor kéz a kézben járnak, néha egy apró részlet mögött évszázados hagyományok húzódnak meg – ez volt igaz Kamilla királyné megjelenésére is, amikor nemrég...
      Home&Design
      Nem szabad elfelejtenünk: a magyar panelházakat nem arra tervezték, hogy az idők végezetéig a lakástulajdonosok kényelmét szolgálják.
      Utazás
      Sajnos eddig is meglehetősen szeszélyes volt az idei április, és úgy látszik, ez a trend nem a mostani héten fog megtörni.