Ártani akarnak neked? 4 védelmi ásvány, ami elűzi a negatív energiákat

Rontás van rajtad? Íme, a 4 legfontosabb ásvány, amit mindenképpen tarts magadnál, hogy a rontás elkerüljön.

Megóvnak a bajtól

A rontás olyan energia, aminek a célja a másik ember életének megnehezítése és tönkretétele – szerencsére azonban lehet védekezni ellene. Az emberek évezredek óta hisznek az amulettek, valamint az ásványok mágikus erejében, ugyanis úgy vélik, hogy a pozitív energiákat vonzzák, a negatívakat pedig taszítják, azaz megóvnak a bajtól – emellett azoknak is sokat segítenek, akik meg vannak győződve arról, hogy egy rosszakarójuk ártani próbál nekik. Galériánkban bemutatunk 4 ásványt, amelyek kivédik a negatív energiák támadását és hatásosak rontások, átkok ellen is:

Az ónixet a régi korokban amulettként hordták boszorkányság és szemmel verés ellen, de még ma is használják a negatív energiák pusztításának leállításához. Sokak szerint a jövőbe is betekintést nyerhetsz általa, és segít abban, hogy feloldódjanak a benned lévő gátlások. Az ónix fokozza a koncentrációt, erősíti az önuralmat, és csillapítja a félelmeket, amik régóta nyomasztanak.
Kattints a további képekért!

Úgy érzed, hogy minden különösebb ok nélkül egyre több negatív dolog történik veled? A megérzéseid nem tévednek, nagy a valószínűsége annak, hogy rontás van rajtad – elmondjuk, mik a jelei, hogy valaki a háttérben áskálódik!

Leadfotó: Unsplash
Forrás: outofstress.com

Oldalak

Video Ha ezt csinálja a mobilod, éppen most lopják az adataidat
Video Player is loading.
Current Time 0:00
Duration -:-
Loaded: 0%
Stream Type LIVE
Remaining Time 0:00
 
1x
    • Chapters
    • descriptions off, selected
    • captions and subtitles off, selected
      Hirdetés
      Sztárok
      2024 decemberében derült ki, hogy jelenlegi formájában megszűnik a Fricska Táncegyüttes, s most a formáció oszlopos tagja, Papp Máté Bence is megszólalt a szomorú fejlemény kapcsán.
      Sztárok
      Tegnap este rendezték meg a Televíziós Újságírók Díja gálát, amely Magyarország egyik legrangosabb szakmai értékmérőjének számít. A szakmédia által 2014-ben alapított elismerés célja, hogy klasszikus...
      Sztárok
      Jóval azelőtt, hogy Katalin hercegné és Vilmos herceg hivatalosan is egy pár lettek, a hercegné már az egyetemi évek alatt elzavarta a nőket a leendő király közeléből – ráadásul nem is akárhogyan.
      Sztárok
      A korábbi szépségkirálynő 2024 novemberében, Balin szenvedett motorbalesetet, amit csak tetézett, hogy a nyílt sebébe egy veszélyes baktérium is bejutott. Horváth Éva most elárulta, hogyan sikerült...
      Lifestyle
      Ezúttal csupán egyetlen kakukktojás megtalálása lesz a feladatod, de hidd el, ebbe a rejtvénybe szinte mindenkinek beletörik a bicskája, vagyis korántsem lesz olyan egyszerű dolgod, mint elsőre...
      Utazás
      Igen, kissé szorongató helyzetről van szó, hiszen senki sem szereti, ha rejtett kamerával figyelik minden mozdulatát. Amennyiben arra gyanakszol, hogy a szállásodon valaki elhelyezhetett egy ilyen...