"Ha velem is újra csókolózni szeretne, menjen és mosson fogat még egyszer" - A magyar Meghan Markle rendesen odapirított A Nagy Ő-nek
Mimi nem köntörfalazott, amikor megtudta, hogy Attila, akivel korábban ő már csókolózott, most megcsókolta Bogit is, aki enyhén szólva sem Mimi szíve csücske.
Bogi álomrandija
Mimi és Fruzsi egyfajta kétszemélyes falkaként működnek, legnagyobb ellenségük talán Bogi, akit egymás között csak "kamionos"-ként csúfolnak, ugyanis szerintük Boginak nem kifejezetten kifinomult a stílusa és a beszéde. Az előző adásban ennek ellére Bogi nyert meg egy közös randevút Attilával, miután egy karaoke versenyen lehengerelte a performanszával a férfit.
A radni egy safari túrát foglalt magába, ahol Bogi és Attila egy terepjáróból etettek lovakat, zebrákat, teheneket, majd egy elefánton is lovagolgattak. A nagy izgalmak után romantikus pezsgőzés és óriáskerekezés várta őket. Attila elmondta Boginak, hogy már nagyon sokszor szerette volna megcsókolni és kihasználva a randevút, most a tettek mezejére lépett és nyomott egy szájra puszit a lány ajkaira. Az a műsorból nem derült ki, hogy hevesebb csókcsatára is került-e sor, de a nézők csak ennyit láthattak.
Lapozz!