A gyereked folyton kerüli a szemkontaktust? Akkor van számodra egy rossz hírünk, ugyanis ez egy komoly rendellenesség tünete is lehet

Árulkodó jel lehet, amit jobb komolyan venni

A kisgyerekeknél az autizmus leggyakoribb jelei közé tartozik, ha az egyén kerüli a beszédet, azonban az ismétlődő mozgásokat előnyben részesíti, az egészségügyi szakértők szerint azonban a szemkontaktus kerülése, állandó hiánya is árulkodó tünete lehet ennek a rendellenességnek. A Yale Egyetem orvosai szerint a szemkontaktus hiánya előre vetítheti a jövőbeli diagnózist, ha pedig a szülők időben észreveszik ezt a tünetet, akkor a gyerek még időben jobb és hatékonyabb kezelésben is részesülhet. A tanulmány részeként a szakemberek megfigyelték az agyi aktivitást két felnőtt illető társas interakciója során: az egyik alany minden esetben autista volt, míg a másik nem. Mindkét felnőttet érzékelősapkával láttak el, amely fényt juttatott az agyba: ezek a sapkák rögzítették a fényjelek változását a szemkontaktus során, ezzel pedig a kutatók információkhoz jutottak az agyi tevékenységeket illetően. Kiderült, hogy a spektrumzavarban szenvedők esetében a szemkontaktus jelentősen csökkentette az agyi régióban, az úgynevezett dorsalis parietális kéregben az aktivitást – az agynak ez a része felelős a szemmozgásokért és a térbeli látásért is. A tanulmány szerint tehát az autisták küzdöttek a szemkontaktus fenntartásával, míg az egészséges alanyoknak ez természetes volt és remekül ment a teszt során. A szemkontaktus hiánya tehát az autizmus korai jelei közé tartozhat, ahogyan a mosolygás hiánya, az ízek vagy a hangok miatti idegeskedés, valamint a kevés beszéd is.

Hihetetlen, hogy mennyi jótékony hatása van ennek az élelmiszernek, amit szinte mindenki szeret, mégis csak keveset fogyasztunk belőle.

Leadfotó: 123rf

Oldalak

Video Ha ezt csinálja a mobilod, éppen most lopják az adataidat
Lifestyle
Szalmonellával szennyezett liszttípust találtak egy Magyarországon is üzemelő nemzetközi kiskereskedelmi üzletlánc polcain Szlovéniában. A Happy Harvest néven idehaza is kereskedelmi forgalomba...
Sztárok
Továbbra is megállíthatatlannak tűnik a Kaliforniát sújtó tűzvész. Több világsztár is arról posztolt a közösségi médiában, hogy a kialakult helyzet miatt el kellett hagynia az otthonát. Most Paris...
Sztárok
A táncművész és a sztárséf 2023-ban, a TV2 Dancing with the Stars című táncos showműsorában találkozott először, amiben fényes győzelmet arattak. Munkakapcsolatuk hamar szerelemmé érett, és most úgy...
Lifestyle
Alaposan belerázódott a palackvisszaváltásba Magyarország is, és kezdenek kialakulni az úgynevezett MOHU-trendek.
Egészség
A Kínából származó "új vírusnak" van egy kevésbé ismert tünete a szakember szerint, amit a bőrünkön vehetünk észre, és ami által egyből meg tudjuk különböztetni a betegséget a Covidtól vagy épp a...
Sztárok
A sztárséf karján egykoron az énekesnő egészalakos képe pompázott, ám Krausz Gábor úgy gondolta, elérkezett az ideje, hogy új mintát varrasson a tetoválásra.