„Végignéztem az egészet, még most is rémes rágondolnom” – Élet-halál között lebegett a magyar zenész testvére

„A mai napig elfog a borzongás”

„Én inkább önveszélyes típus voltam. Nekem sem volt kellemes, amikor a veszprémi kórház intenzív osztálynak vendégszeretetét élveztem. Egy bolt tetején mászkáltam az unokaöcsémmel, amikor a nedves tetőn megcsúsztam. Már nem tudtam megkapaszkodni, a villámhárító pedig belém állt. Szinte felbontott, volt, amim eltört. Elég szörnyű volt a helyzet" – idézte fel a történteket Sipos Tomi, akinek testvérében mély nyomot hagyott az eset. „Végignéztem az egészet, még most is rémes rágondolnom. Sokáig magamat hibáztattam a dolog miatt, pedig nem tehettem volna semmit. Mégis, ahogy láttam Tomit felakadni arra a szögvasra...én akasztottam le róla. A mai napig elfog a borzongás, ha csak rá gondolok. Kész szerencse, hogy felépült ebből a szörnyű balesetből" – mondta az 'ÉdesKettes' – ben Sipos Peti.

A mestercukrász Görögországban sérült meg, amikor egyik szikláról a másikra lépett. Sérülései olyan súlyosak voltak, hogy kórházi kezelésre szorult.

Leadfotó: YouTube/ TV Szentendre

Oldalak

Video Ha ezt csinálja a mobilod, éppen most lopják az adataidat
Sztárok
A színpadon és képernyőn egyaránt zseniális Christine Pascal filmrendezőként, illetve forgatókönyvíróként is maradandót alkotott, élete végül mégis szomorúan ért véget.
Lifestyle
Az Oroszlán nagy áttörést érhet el az életében. Napi horoszkóp.
Fashion&Beauty
Angelina Jolie fantasztikus estélyit választott a 2024-es Golden Globe-gálára: a színésznő minden jelenlévőt lenyűgözött, pompás megjelenését pedig egy jó darabig még biztosan emlegetni fogjuk.
Egészség
Lehet nem is figyelsz rá, és rutinból mosod a fogad, de ilyenkor jönnek elő azok a hibák, amik hosszú távon meg fogják bosszulni magukat.
Fashion&Beauty
Szeretnél az új évben egy kis frissességet és merészséget vinni a stílusodba? Idén télen nem csupán a sötét árnyalatok és a klasszikus darabok kerülnek előtérbe. Itt az ideje, hogy felfedezd a fehér...
Sztárok
Hajnal Bettina hiába lett a 2023-as Nagy Ő győztese, Jákob Zoltánnal később szétmentek, és a következő párjával sem maradtak együtt túl sokáig.