Sztárok

Rákbetegsége után nem akar többé színpadra állni Cserhalmi György: "Tudni kell befejezni, de persze nehéz"

A Nemzet Színésze legutóbb a Radnóti Színházban vállalt el egy új bemutatót, betegsége azonban meggátolta a nagy visszatérésben. Cserhalmi Györgyöt még ma is izgatná a hivatása, ám nem lát sok esélyt rá, hogy ismét a világot jelentő deszkákra lépjen.

Meghiúsult a visszatérése

Évek óta nem láthatta a színházkedvelő közönség a világot jelentő deszkákon Cserhalmi Györgyöt. A Nemzet Színésze küzdelmes esztendőkön van túl: elveszítette szeretett feleségét, majd daganatos betegség támadta meg a szervezetét, ami rendkívüli módon legyengítette. 2021-ben úgy tűnt, hosszú kihagyás után végre visszatér a színházba, ugyanis szerepet vállalt a Radnóti Színház egyik új bemutatójában, de a premier előtt nem sokkal lefújták a produkciót Cserhalmi egészségi állapota miatt.

"Nem megyek színpadra többet. A Radnótiban elvállaltam egy bemutatót, de jött ez a kemo maradvány, ami miatt elment a hangom. Ez még 2-3 évig eltart, emiatt adtam vissza. Tudni kell befejezni, de persze nehéz" - idézte a legendás színésznek a DTK: Elviszlek magammal című műsorban elhangzott szavait a Blikk.

Lapozz, még nincs vége!

Oldalak

Video Nagy 2025-ös szerelmi horoszkóp
Video Player is loading.
Current Time 0:00
Duration -:-
Loaded: 0%
Stream Type LIVE
Remaining Time -:-
 
1x
    • Chapters
    • descriptions off, selected
    • captions and subtitles off, selected
      Hirdetés
      Sztárok
      Lifestyle
      A sütőt még olykor azok is be szokták kapcsolni, akiktől távol el a főzés, mert elég, ha mondjuk csak fagyasztott pizzát dobna bele. Azonban van egy gyakori hiba, ami csökkenti a sütő élettartamát.
      Sztárok
      Az utóbbi időben rengetegszer merült fel Szoboszlai Dominik neve a sajtóban, de ő inkább a szerelmére koncentrált, és elvette feleségül.
      Fashion&Beauty
      A fenntartható öltözködés Mária dán királynő stílusjegye, s mi sem bizonyítja ezt jobban, minthogy hosszú ideje újra és újra előveszi az egyik kedvenc ruháját.
      Lifestyle
      A Kos befolyásos emberekkel építhet ki kapcsolatokat. Napi horoszkóp.
      Lifestyle
      A Halakra romantikus találkozás vár a napokban. Hétvégi szerelmi horoszkóp!
      Egészség
      Nem kell azonnal a kávéhoz nyúlnod a szakértők szerint, sőt, azt inkább később kellene elfogyasztani. Íme, néhány tipp, hogy zökkenőmentes legyen a reggeli ébredés.