Harry és Meghan retteg: a sussexiek attól félnek, hogy végleg száműzték őket a családból

A hercegi pár nagyon aggódik a brit királyi családban betöltött szerepük miatt, ami nem is csoda, hiszen a família legutóbb olyat tett velük, amire senki sem számított.

Továbbra sem szent a béke

Mint ahogyan arról már a Femcafe.hu is beszámolt, Erzsébet királynő halála közelebb hozta egymáshoz a haragban lévő Harryéket a család többi tagjával, ám a dolog közel sem ilyen egyszerű, hiszen az évek alatt rendkívül elmélyült az a bizonyos szakadék a sussexiek és Vilmosék, illetve Károlyék között. Kamilla például azért nem volt hajlandó a békülésre, mert mostohafia azt javasolta, hogy keressenek fel egy profi mediátort, afféle közvetítőt, aki azt a célt szolgálta volna, hogy elsimítsa a feszültséget a felek között, ám erről a királyné hallani sem akart, mondván egy kívülálló ne szóljon bele a dolgaikba. Vilmos pedig azért haragszik öccsére annyira, mert még mindig nem tudja megbocsátani neki, hogy Meghannal együtt lemondtak a királyi életről, és egy nő miatt Harry sosem lesz ott neki a trón felé vezető úton, hogy segítse őt. Nos, békéről tehát egyelőre szó sincs, most pedig a palota még egy arculcsapást intézett a sussexiek felé, és úgymond helyre rakták a hercegi párt, hogy tudják, hol a helyük…

Lapozz a részletekért!

Oldalak

Video Szerelmi horoszkóp
Home&Design
A mai modern világban, amikor az ünnep már szinte a fogyasztói társadalom csúcsra járatása lett, különösen izgalmas visszatekinteni a múltba, és felfedezni, milyen egyszerű, de mégis szívből jövő...
Lifestyle
Kijelenthetjük, hogy a fagyasztó egy igazi áldás, ám ha gyorsan jegesedik, nagy bosszúságot tud okozni – szerencsére azonban van egy kiváló házi szer, aminek segítségével garantáltan orvosolható a...
Christmas
Ma már tengernyien döntenek úgy, hogy nem vesződnek a vágott fenyővel, és műfenyőt díszítenek fel karácsonyra. Azonban mennyire lesz ez tartós?
Sztárok
A minap a sussexiek közzétették karácsonyi képeslapjukat, melyen látható Archie és Lilibet is, ám csak hátulról – annak, hogy arcuk nem szerepel a fotón, nyomós oka van.
Sztárok
Károly király leült beszélgetni idősebbik fiával, Vilmos herceggel és finoman arra utalt, aggódik a trónörökös feleségéért, Katalin hercegnéért.
Fashion&Beauty
Jennifer Lopez általában jól választja ki az outfitje darabjait, a minap viszont egy olyan nadrágra esett a választása, amit nem biztos, hogy mindenki szívesen magára öltene.