Kiderült, mire készült közvetlenül a halála előtt Michael Jackson: nagyszabású tervet szövögetett a pop királya

Michael Jackson annak idején közös projektbe kezdett Akonnal, tervük azonban az énekes váratlan halála miatt sosem valósulhatott meg.

Pótolhatatlan tehetség

Michael Jackson az egész világ zenéjére és kultúrájára óriási hatást gyakorolt: ledöntötte a faji korlátokat, megreformálta a videoklip-készítést, valamint egyengette a modern popzene útját. Munkássága, egyedi zenei hangzása és stílusa számos közismert előadót inspirált, emellett karrierje legnagyobb részében jelentős hatást gyakorolt a fiatalabb generációra a dalain keresztül, illetve a humanitárius tevékenységével. Évtizedeken át tartó sikere azonban 2009-ben váratlanul véget ért: rajongók milliói borultak gyászba, mikor kiderült, hogy mindössze 50 éves korában örökre lehunyta a szemét. A Szenegálból származó amerikai hiphop és R&B énekes, Akon nemrég egy interjúban arról beszélt, hogy a tragédia előtt közös projekten dolgozott a pop királyával, akinek nagyszabású elképzelései voltak, sajnos azonban terveit már nem válthatta valóra. Részletek a galériában!

Michael Jackson nemcsak kiemelkedő zenei sikereivel, hanem példamutató humanitárius tevékenységével is beírta magát a történelembe: több mint 300 millió dollárt gyűjtött és adományozott a Heal the World Foundation nevű alapítványának, emellett 39 segélyszervezetet támogatott.
Kattints a további képekért!

Michael Jackson halálával kapcsolatban több összeesküvés-elmélet is napvilágot látott már az évek során, egy dolog azonban közismert tény: a pop királya súlyos drogfüggőségben szenvedett. Az énekes orvosa, Conrad Murray jelentős szerepet játszott a tragédiában, ám nemrég újabb megdöbbentő részletek kerültek nyilvánosságra, melyek teljesen új fényben világítják meg a történteket.

Leadfotó: Dave Hogan/Getty Images

Oldalak

Video Élénk színek, merész minták: Íme a 2025-ös divattrendek
Video Player is loading.
Current Time 0:00
Duration -:-
Loaded: 0%
Stream Type LIVE
Remaining Time 0:00
 
1x
    • Chapters
    • descriptions off, selected
    • captions and subtitles off, selected
      Hirdetés
      Sztárok
      A múlt héten a műsorvezetők betegsége miatt maradt el a Bochkor című népszerű rádióműsor néhány adása, ám - a rajongók legnagyobb sajnálatára - a közkedvelt rádiósok a következő napokban sem térnek...
      Utazás
      Meddig kell még várnunk az igazi tavaszra? Nos, az előttünk álló héten biztosan nem érkezik meg, helyette olyasmit kapunk a nyakunkba, amitől rögtön lehervad a mosoly az ajkunkról.
      Lifestyle
      Meglepő, mi lett a sorsa az Európai Bizottság hét évvel ezelőtti irányjavaslatának, mely a félévenkénti óraátállítás megszüntetését szorgalmazta az Európai Unió területén.
      Lifestyle
      A csillagok most nem pihennek: három csillagjegy különösen erős energiák kereszttüzébe kerül a héten. Vajon te is köztük vagy?
      Lifestyle
      Vannak hetek, amikor minden egy csapásra megváltozhat – három csillagjegy most pontosan ilyen időszak elé néz. Az univerzum fontos döntések elé állítja őket, melyek hosszú távon formálhatják életük...
      Lifestyle
      Ahogy a Z generáció egyre több tagja lép be a munkaerőpiacra, a fiatal munkavállalók megtanulják kihasználni a rendszert, hogy megszerezzék a kontrollt a munkakörnyezetük felett.