Lifestyle

Itt megtalálhatod a családod: Elérhetővé tettek egy 1828-as magyar adatbázist, mintegy 3 millió nevet tartalmaz

A Magyar Nemzeti Levéltár az interneten tette elérhetővé azt az adatbázist, amit az 1828-as országos összeírás gyűjteményéből hoztak létre a mesterséges intelligencia segítségével. Az egyedülálló gyűjteményben felkutathatjuk a rokonainkat, családunkat.

Egy kis szelet a múltból

A Valenciai Műszaki Egyetem által fejlesztett algoritmussal dolgozott együtt mintegy 70 önkéntes azért, hogy létrehozzanak egy képanyagot, az 1828. évi országos összeírás 12688 település adataiból.

Mikó Zsuzsanna, a Magyar Nemzeti Levéltár főigazgató-helyettese szerint nemzetközi gyakorlatokat követve a Levéltár nyitott arra, hogy civilekkel együttműködve fejlesszék adatbázisaikat. Mikó reméli, hogy az adatbázisok száma csak nőni fog.

Szatucsek Zoltán, a Magyar Nemzeti Levéltár Informatikai és Innovációs Igazgatóságának vezetője szerint egyedülálló aktivitással dolgoznak a projektben az önkéntesek, hiszen két nap alatt olyan sokan jelentkeztek a programba, hogy le is kellett állítani a felhívást. Az összeírás közel 197 ezer oldalból áll és a 19. század első felének adófizetési kötelezettséggel rendelkező háztartásuk családfőjének adatait tartalmazza. Közel 3 millió név szerepel benne Magyarország, Horvátország és Szlavónia területéről.

Az adatbázis egy online felületen érhető el, ahol az 1828. mellett megtekinthető az 1715. és 1720. évi összeírás is. Nemcsak személynevekre kereshetünk rá, de vagyoni és társadalmi helyzetre vonatkozó adatokról digitalizált képeket is találunk, ami a korszakról forrásértékkel bír.

Forrás: HVG Fotó: 123rf

Oldalak

Video Kedvenceikről meséltek a kutyabarát sztárok
Lifestyle
Sztárok
December 12-én berobbant a mozikba az új romantikus magyar vígjáték, a Hogyan tudnék élni nélküled?, amely már most hatalmas népszerűségnek örvend.
Lifestyle
A Bakot egy bizonyos esemény, amire nem számított, rádöbbenti arra, mennyire fontos is a családja. Napi horoszkóp.
Fashion&Beauty
Karácsonykor sorra követik egymást a családi összejövetelek és a rokonlátogatások, ezért érdemes még most beszereznünk néhány elegáns, alkalmi ruhát, amikben csinosak lehetünk az ünnepek alatt.
Sztárok
Egyre több hölgy dönt úgy, hogy nem rejti el őszülő tincseit, hiszen szerencsére ma már igencsak elterjedt felfogás, miszerint a deresedő frizura is lehet divatos, elegáns – ezt pedig számos női...
Sztárok
Thomas F. Wilson elsősorban a Vissza a jövőbe című kultikus filmekből lehet ismerős, ám azt bizonyára a legtöbben nem tudják, mennyit változott 2024-re a Biff Tannent alakító színész.
Lifestyle
Utalvány vagy bankkártyára utalás - sokan továbbra is csak a már két ismert opcióról tudnak, pedig a palackok visszaváltásánál igenis távozhatunk készpénzzel az üzletből. Mutatjuk, hogyan.